Kívül tágasabb

Miért nem indult 4 éve az elnökségért Joe Biden?

2020.06.02. 22:00, Kívül tágasabb , komment

Alig öt hónappal az elnökválasztás előtt az Egyesült Államokat szinte minden (a koronavírus, a nyomában járó gazdasági válság, a fél országot felforgató tüntetések és erőszak) jobban foglalkoztatja annál, mint hogy ki lesz januártól a Fehér Ház lakója.

joe_biden_kampany_foto_twitter_com_joebiden.jpg

A verseny mostanra kétszereplőssé szűkült, hiszen vagy a jelenlegi elnök, a republikánus Donald Trump folytatja, vagy demokrata kihívója, Joe Biden ül a helyére.

Utóbbi nyolc évig volt Barack Obama alelnöke és akár természetes lehetett volna az is, hogy 2016-ban megpróbálkozik eggyel feljebb lépve megszerezni az elnöki posztot.

Mégsem tette, ami annak fényében is különös, hogy most, négy évvel később, immáron 77 évesen mégis indult, pedig ebben a korban négy év már nem kevés.

Akkor miért nem indult 2016-ban? Erre a választ a brit Independent túrta elő a CBS amerikai televízió 60 Minutes című 2015 októberi műsorából.

„Kegyetlenül őszinte leszek. Ha azt gondoltam volna, hogy képesek vagyunk összerakni egy olyan kampányt, amilyet a híveink és a támogatóink megérdemelnek, akkor indultam volna” – fogalmazott a demokrata politikus.

De nem tudtak, így Joe Biden akkor úgy gondolta, nem lenne esélye az elnökválasztáson. Helyette aztán Hillary Clinton lett a demokrata elnökjelölt, aki ugyan országosan több szavazatot kapott Donald Trumpnál, ám a sajátos elektori rendszer miatt (nem a leadott szavazatok száma dönt, hanem hogy az egyes államokat és az azokat képviselő elektorokat ki nyeri meg) végül a republikánus politikus ülhetett be a Fehér Házba.

„Az első pillanattól azt mondtam, kedvelem Hillaryt. Hillary és én jül kijövünk egymással. Az ember egyetlen okból indul az elnökválasztáson: ha azt gondolja, mindenki másnál jobb munkát tudna végezni” – fogalmazott Joe Biden 2015-ben.

A politikus a műsorban tagadta, hogy fia, Beau, aki agydaganatban hunyt el 2015 májusában, 46 évesen, könyörgött volna neki, hogy induljon az elnökválasztáson.

„Semmi ilyesmi nem történt. Beau végig azt gondolta, hogy indulnom kellene és nyerhetnék. De semmilyen hollywoodi jelent nem volt, ahol élete utolsó perceiben megragadta volna a kezem és azt mondta volna, Apa, indulnod kell” – emlékezett vissza Joe Biden.

Most viszont indult, ám a helyzet annyira bizonytalan és gyorsan változik (a már emlegetett járvány, gazdasági visszaesés és az utcai erőszak miatt is), hogy egyelőre megjósolni sem lehet, mi lesz a választás vége. Annak ellenére sem, hogy egyelőre a legtöbb közvéleménykutatónál Joe Biden vezet.

(Fotó: twitter.com/joebiden)

A posztot a blog Facebook-oldalán kommentelhetitek.

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása