Kívül tágasabb

Minden idők egyik legabszurdabb kormányrendelete

2020.05.13. 21:32, Kívül tágasabb , komment

Egyre több európai országban próbálnak meg enyhíteni a járvány miatt bevezetett korlátozásokon. Ezek közé tartozik az Egyesült Királyság is, ahol a kormány valami egészen furcsa ötlettel állt elő.

brit_kormanyhirdetes.jpg

Még hétfőn a brit kormány bejelentette, a lazítás részeként a jövőben lehet másokkal is találkozni, de egyszerre csak egy emberrel. Ami elsőre teljesen rendben van, ám az ördög ebben az esetben is a részletekben rejlik.

Például ott, hogy a szabályozás a családtagokra, így például az idősebb szülőkre is vonatkozik, ami önmagában meglehetősen abszurd, ám még inkább azzá vált, amikor az egészségügyi miniszter megpróbálta megmagyarázni a részleteket egy tévéinterjúban.

Az ITV This Morning című műsorában Phillip Schofield és Holly Willoughby műsorvezetők kérdezték Matt Hancockot. Kiderült, hogy az „egyszerre csak egy emberrel” kitétel az idősebb szülőkre is vonatkozik és itt vett morbid fordulatot az ügy.

„Ami a szülőket illeti, olyan régen el vagyunk választva egymástól, most komolyan azt kérik, hogy válasszunk közülük?” – tette fel a műsorvezető a kérdést.

„Egyszerre csak egy ember, Phillip. Azaz találkozhat az egyikkel, aztán a másikkal, ez rendben van” – felelte a miniszter.

„Akkor láthatom a szüleim külön-külön mondjuk 10 perc különbséggel” – jött az újabb kérdés.

„Igen, addig, amíg egyszerre csak eggyel találkozik” – válaszolta Matt Hancock.

„De nem látja, ez mekkora baromság?” – csúszott ki Phillip Schofield száján.

És ha belegondolunk, tényleg az, miként azt a Twitteren is többen kifejtették – érdemes idézni közülük egy-két megszólalást.

„Ha feltételezem, hogy a két szülő együtt él, akkor miért lenne veszélyes egyszerre találkozni velük? Mi a különbség aközött, ha 10 perc eltéréssel találkozom velük, vagy ha egyszerre? Könnyebben megfertőződnek, ha együtt vannak? Ez hülyeség.” (MargaretGeorgiadou aka GangstaGran)

„Mit számít 10 perc? A vírus majd azt mondja magában, ’ó, most már befejezték a beszélgetést, megyek máshová’ és lelép, mi pedig találkozhatunk a másik szülővel, mert átvertük a vírust?” (Jo Wiley)

„Ha 10 perc eltéréssel találkozhatunk a másik szülővel, mi lenne, ha ez 5 perc lenne? Vagy 2? Esetleg 10 másodperc?” (Kieron Finn)

A brit kormány mindenesetre emellett azt tanácsolja, hogy mindenki tartson legalább 2 méteres távolságot, mosson alaposan kezet és nyilvános helyen takarja el az arcát.

A posztot a blog Facebook-oldalán kommentelhetitek.

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása