Kívül tágasabb

Bloomberg többet nyert Trumpon, mint bukott a kampányon?

2020.03.09. 06:30, Kívül tágasabb ,

Csúfos (és felettébb gyors) véget ért Michael Bloomberg demokrata elnökjelöltségért folyó kampánya, hiszen a politikus az úgynevezett Szuper Keddet (amikor 14 államban szavaztak a demokrata aspiránsokra) sem élte túl, az elmúlt hónapokban kampányolásra elköltött félmilliárd dollár ellenére.

michael_bloomberg_1.jpg

A 60 milliárd dolláros vagyonnal rendelkező Michael Bloomberget persze nem vágta földhöz ez az átlagemberként felfoghatatlan összeg. Sok egyéb mellett azért sem, mert (mint a brit Independent némi számolgatással utánajárt) legalább ennyit nyert is Donald Trump 2017-es adóreformján.

A három évvel ezelőtti változtatást rengeteget kritizálták elsősorban demokrata oldalról, mondván, az a gazdagoknak kedvez és a szegényeket sújtja. Ami tulajdonképpen igaz is, hiszen az amerikai történelemben nem nagyon fordult még elő, hogy egy munkásosztálybéli arányaiban többet adózzon, mint egy milliárdos.

Ráadásul a személyi jövedelemadó mellett a Trump-adminisztráció a vállalati adót is drasztikusan csökkentette, 35-ról 21 százalékra. Így aztán Michael Bloomberg szoftvercége, a Bloomberg is nagyon komoly milliókat keresett a változtatáson.

Mennyit nyert Bloomberg?

Nehéz pontos összeget mondani, mindenféle online számítgatások alapján Michael Bloomberg cége évi 8-10 milliárdos bevételt könyvelhet el. Azt még ennél is nehezebb megmondani, ebből mennyi nyereség marad meg.

A Vox egy 2016-os összeállítása ezt 40 százalékra tette, ami 3,2 – 4 milliárd dollárt jelent. A Northwestern University gazdasággal és pénzügyekkel foglalkozó professzora, Dean Karlan az Independentnek ennél kicsit visszafogottabban, 2 milliárd dollárral számolt.

Ez alapján a Trump-féle új adózási szabályok 280 millió dollár pluszt jelentettek a cégnek csak 2018-ban. Ha ugyanezt hozni tudták tavaly is, akkor máris 560 millió dollárnál vagyunk, ami több, mint a kampányra költött pénz.

Persze nem nagyon jó ötlet így számolni, hiszen Bloomberg cége a világon sok helyen jelen van, azaz ez a kalkuláció akkor állja meg a helyét, ha a nyereség nagy része az Egyesült Államokban keletkezett.

Jól jöttek az új adótörvények

Ez persze nem Michael Bloomberg személyes vagyona, a nagy kérdés az, hogy ő mennyit adózik. Nos, Dean Karlan azt mondta, nem lenne meglepve, ha az összeg a nullához közelítene, annál is inkább, mert Michael Bloomberg elég sokat jótékonykodik.

Akárhogyan is, egy dolog biztosnak tűnik: Michael Bloombergnek jól jöttek Donald Trump adótörvényei, elég komoly pénzeket szakított belőle. Ironikus módon egy demokrata elnökkel alighanem csak rosszabbul járhat...

Hogyan reagálnak az emberek a koronavírus-járványra az Egyesült Államokban, Nagy-Britanniában és Magyarországon? Mik a különbségek és a hasonlóságok?

(Fotó: twitter.com/mikebloomberg)

A posztot a blog Facebook-oldalán kommentelhetitek

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es