Kívül tágasabb

A legszebb szerelem világsztárokkal

2019.12.31. 06:30, Kívül tágasabb , komment

A Pirelli naptára minden évben eseményszámba megy, a 2020-as kiadás esetében sincs ez másként. Az általában tematikus kiadvány legújabb változata az egyik legklasszikusabb szerelmi sztorit, Rómeó és Júlia történetét dolgozza fel – természetesen abszolút sajátos módon.

cim_ok_21.jpg

Az olasz fotós, Paolo Roversi meséli újra a két veronai szerelmes ifjú történetét, a sorozat címe „Júliát keresve”. Illetve az újramesélés nem is pontos meghatározás, hiszen elsősorban Júliát keresi és találja meg a legkülönbözőbb alakokban.

A Júliák között akad világhírű színésznő Kristen Stewart és Emma Watson személyében, kínai popénekes-dalszerző (Li Yuchun) és spanyol énekes (Rosalía) egyaránt, persze modellek mellett.

kristen_stewart.jpg

Maga a fotózás a több éves projektnek csupán a csúcspontja volt. Nem könnyű út vezetett idáig, hiszen nem volt egyszerű megtalálni azt a nyolc szereplőt, akik szerinte a legjobban megidézik Júliát. Ehhez erőt, nőiességet és gyengédséget egyszerre keresett a nőkben.

„Nem csak szép lányokat kerestem, hanem olyanokat, akiknek megvan a maguk karaktere, személyisége, akik függetlenek… mint Júlia” – fogalmazott a CNN-nek Paolo Roversi.

A teljesen nemzetközi és minden értelemben sokszínű gárdába végül a fent említetteken túl bekerült például az első, nagy divatház által alkalmazott transzgender modell, Indya Moore, vagy olyan színésznők, mint Yara Shahidi, Mia Goth és Claire Foy. Mindegyik művész Júlia személyiségének egy-egy részletét személyesíti meg.

A monokróm fotóiról ismert Paolo Roversi a fényekkel játszva éri el a kívánt hatást (a képek és a hozzá tartozó videó egyébként Párizsban és Veronában készült).

„Úgy hiszem, a történet minden nőt megérint. Mindenkiben van egy kicsi Júliából” – fogalmazott Paolo Roversi.

(Fotó: Paolo Roversi/Pirelli)

A posztot a blog Facebook-oldalán kommentelhetitek.

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása