Kívül tágasabb

Így karácsonyozik a brit királyi család

2019.12.24. 06:30, Kívül tágasabb , komment

A brit uralkodói család hagyományosan a norfolki Sandrigham House-ban ünnepli a karácsonyt, természetesen merőben más körülmények között, mint egy átlag brit família.

sandringham_house_foto_wikipedia.jpgSandringham House, a karácsonyok helyszíne

A brit királyi család karácsonyának helyszíne immár hagyományosan a norfolki Sandrigham House. Míg az uralkodói ház balmorali kastélye jellemzően a nyarat idézi, addig a tél inkább Sandrighamé.

Míg a gyerekek kicsik voltak, II. Erzsébet és Fülöp herceg Windsorban karácsonyoztak, de most már sok évtizede Norfolk a helyszín.

A formalitások már bőven a vendégek érkezése előtt megkezdődnek. Őfelsége az üknagyapja, Albert herceg által kezdett hagyományt folytatva már karácsony előtt ellátogat Norfolkba, ahol kiválasztja a fenyőt, mi több, ekkor hagyja jóvá és veszi fel karácsonyi üzenetét, amit nagyon fontosnak tart.

Az első ilyen ünnepi beszédet még 1952-ben, tíz hónappal apja, VI. György halála után közvetítették a Sandringham House-ból. A személyzet egy volt tagja szerint a beszédet mindig maga II. Erzsébet írja és gyakran elsőre felveszik.

Mielőtt már karácsony előtt elhagyná Londont, a királynő vacsorát és karácsonyi partit ad a Buckingham Palotában, amin a szélesebb család (tehát például néhai húga, Margit hercegnő gyermekei) vesz részt.

II. Erzsébet a karácsonyt megelőző héten száll vonatra és utazik Sandringhambe, ahol egyébként a nyilvánosságtól visszavonult Fülöp herceg tölti a hétköznapjait.

A brit uralkodó számára a karácsony az a nap, amikor összegyűlik a családja, feloldják az esetleges feszültségeket, mi több, ez az egyetlen nap az évben, amikor még a legendás „vörös dobozzal”, azaz a napi kormányzati összefoglaló jelentéssel sem foglalkozik.

Ilyen egy „laza” karácsony

A boldogságot idén beárnyékolhatja, hogy Harry herceg és családja nem lesz jelen, ehelyett Meghan édesanyjával töltik az ünnepeket, arra hivatkozva, hogy a volt színésznő nagyon nehezen viseli mindazt a nyomást, ami a királyi család tagjaként rá nehezedik.

A döntés persze rögtön beindította a kritikusokat, mire Harry és Meghan nem mulasztottak el rámutatni, hogy egyrészt a királynő engedélyével lesznek távol, másrészt ugyanezt megtette Vilmos és Katalin is, hiszen amikor a gyermekeik még nagyon kicsik voltak Katalin szüleinél karácsonyoztak.

Mindez voltaképpen érthető, ha tudjuk, hogy a brit uralkodói család „laza” karácsonya minimum öt átöltözést és nagyon szoros időrendet jelent, mást ne mondjunk a karácsonyi vacsorára pontosan 50 perc jut.

Nem csoda, hogy anno Diana hercegnő is nehezen viselte ezt a sok szempontból inkább katonai hadműveletre, mint felhőtlen együttlétre hajazó ünneplést, sokszor előfordult, hogy kilógott a konyhába, hogy ott musicalekről beszélgessen a személyzettel.

Visszatérve a karácsonyra, a királyi család tagjai szigorú sorrendben érkeznek meg a helyszínre, az alacsonyabb rangúak már reggel 9 óra környékén, míg a walesi herceg és felesége csak jóval később. Vilmos és Harry hagyományosan a helyiekkel és a személyzet tagjaival az évi rendes focimeccsen tölti a délután egy részét.

A királyi mércével mérve kicsinek számító Sandringhamben idén körülbelül 30 családtag lesz jelen. Érkezéskor mindenkinek elveszik a bőröndjeit és a számára kijelölt szobába viszik, míg a vendégeknek teát szervíroznak a Sandringham szalonban. (A menü: sütemény, pogácsa, miniszendvicsek és Earl Grey tea.)

A család német gyökereire való tekintett a brit királyi család 24-én este ajándékoz, mégpedig egészen pontosan késő délután 6 órakor. Ez rendkívül érdekes, hiszen az angolszász országokban jellemzően 25-én reggel bontják ki az ajándékokat.

Mit ajándékoznak egymásnak?

Diana hercegnő anno sokat törte a fejét, mit vegyen újdonsült családtagjainak és csak karácsony este derült ki, hogy a drága kasmírpulóver nem játszik. A brit uralkodó családjában ugyanis az „olcsó és vicces” a mottó (Diana például anno Anna hercegnőtől egy vécépapírtartót kapott…).

Így kapott ajándékba egyszer Károly herceg bőrrel bevont WC-ülőkét, vagy éppen Harry herceg (még mielőtt Meghannel találkozott volna) egy „növessz saját barátnőt” felszerelést Katalintól, II. Erzsébet pedig egy zuhanysapkát Ain’t life a b****? felirattal – természetesen a mókamester Harrytől…

Az este az elegáns parti ideje

Este, miután a gyerekek lefeküdtek, a felnőttek elegánsan kiöltöznek a vacsora előtti martinizéshez. A négyfogásos étkezésen az előételt marha követi, majd sajt és desszert (általában csokoládé, II. Erzsébet kedvence).

A királynő kedvenc corgijainak (mostanában csak ketten vannak, Vulcan és Candy) saját menü jár, ez általában marha és nyúlhús.

Ez tehát december 24. programja a brit uralkodói házban. Másnap II. Erzsébet pontban reggel 9 órakor kel, pontosabban ekkor viszik neki ágyba a reggelit, majd az egész família kötelezően részt vesz a Szent Mária Magdolna templomban tartott 11 órás misén.

Utána Sandringhamben ebéd előtti italokat szolgálnak fel (II. Erszébet kedvence a gin és Dubonnet, Fülöp herceg sört iszik). Meglepő módon december 25-én ebédnél nincs szigorú ülésrend, olyannyira, hogy II. Erzsébet előszeretettel választ a sor közepén helyet az asztalfő helyett.

A humor ilyenkor sem maradhat el, ez abban nyilvánul meg, hogy mindenki papírkoronát visel – II. Erzsébet kivételével.

Ebéd után a vendégek visszavonulnak a szobáikba, majd (kissé talán bizarr szokásként) közösen megnézik a királynő ünnepi beszédét a tévében, ami után séta és átöltözés következik.

A vacsorát követően kötelezően II. Erzsébet vonul vissza először, majd miután a királyi család tagjai mind szobájukba mentek, kezdődik a mintegy 100 fős személyzet bulija.

II. Erzsébet karácsonyra a személyzet minden tagjának személyesen nyújtja át az ajándékot, az elmúlt években ez jellemzően puding és porceláncsésze volt. Hogy idén mi lesz, azt senki sem árulja el.

Karácsony Los Angelesben, Londonban és Budapesten:

(Fotó: Wikipedia)

A posztot a blog Facebook-oldalán kommentelhetitek.

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása