Kívül tágasabb

Így vigyáznak a világ leggazdagabb techmoguljaira

2019.06.03. 06:30, Kívül tágasabb , 22 komment

Fegyveres őrök, golyóálló üvegű irodák, menekülő folyosók - dollármilliókat sem sajnálnak a cégvezérek biztonságára.

zuckerberg.jpgMark Zuckerberg biztonsága kerül a legtöbb pénzbe

A Szilícium-völgy cégeinek vezetői a világ leggazdagabb emberei közé tartoznak, így nem meglepő, hogy rengeteg pénzt költenek személyes védelmükre. Az adatok a különböző beszámolókból nyilvánosak, ezek közül szemezgettünk.

Jack Dorsey (Twitter)

Jack Dorsey védelmére a Twitter 2016-ban 68506 dollárt költött. Ugyanakkor a mikroblog-szolgáltató alapító-vezérigazgatója nem vesz igénybe költségtérítést, és hivatalos fizetése is mindössze 1,4 dollár volt tavaly – ezzel együtt a részvényekkel 80 millió dollárt keresett. 

Tim Cook (Apple) 

Tim Cook biztonságára az Apple 310 ezer dollárt költött tavaly, ami szerény összeg, azt figyelembe véve, hogy az általa vezetett vállalatot a világ legértékesebbjének tartják. 

Sundar Pichai (Google) 

Sundar Pichai biztonsága 1,2 millió dollárba került a Google-nél tavaly. Egy évvel korábban még csak 680 ezerért biztosították a vezérigazgatót. Az emelkedés egyik oka, hogy 2018 júliusában új biztonsági programot léptettek életbe, három hónappal azt követően, hogy Nasim Najafi Aghdam három embert és magát is lelőtte a YouTube központjában. Pichai biztonságának fokozása már korábban is megvalósult, 2016-ról 2017-re is duplájára emelkedett az erre fordított összeg. 

Eric Schmidt (Google) 

Eric Schmidt tavaly leköszönt a Google elnöki posztjáról, de az azt megelőző évben a cég 300 ezer dollárt költött a védelmére. A Forbes vagyonát 13,2 milliárdra teszi. 

Larry Page és Sergey Brin (Google) 

A Google alapítói, Larry Page és Sergey Brin biztonsági költségeit évek óta nem tette közzé a cég. Legutóbb 2006-ban adtak hírt arról, hogy Page 33 ezer dollárt kapott közlekedésre, logisztikai és személyes védelmi kiadásokra.

Jeff Bezos (Amazon) 

Jeff Bezos védelme 1,6 millió dollárba kerül, és a protokoll nem változott 2012 óta, hiába hízott vagyona 113 milliárd dollárra. Az Amazon szóvivője szerint a cégvezető külön fizet a saját védelméért, nem a vállalat költ erre. Irodájába golyóálló paneleket építettek be, ez 180 ezer dollárba kerültek, de a gépfegyver sorozatlövéseinek is ellenállnak. 

Jeff Bezos biztonsága azonban nem volt teljes: kiderült, hogy feltörték a telefonját és bizalmas információkhoz jutottak így. Gavin de Becker magánnyomozó szerint ez a szaúdiak műve volt. Bezos a nyomozásra biankócsekket adott. 

Larry Ellison (Oracle) 

Larry Ellison, az Oracle társalapítója biztonsága 1,6 millió dollárba kerül évente. Ebben benne van kaliforniai rezindenciájának védelme is. 

Dara Khosrowshahi (Uber) 

Kétmillió dollárt költenek Dara Khosrowshahi, az Uber vezérigazgatója védelmére. Ez nagyjából megegyezik a bónuszával. 

Sheryl Sandberg (Facebook) 

Sheryl Sandberg, a Facebook operatív vezetőjének biztosítására 2,9 millió dollárt fizetettek. Egy év alatt 200 ezer dollárral nőtt az összeg. Csak egymillióba került a magánrepülőgépes utazások szervezése. 

Mark Zuckerberg (Facebook) 

A lista élén Mark Zuckerberg áll, 20 millió fájt a Facebooknak a védelme. Ennek a fele volt a személyes biztonságára fordítandó összeg, a másik fele pedig adókedvezmény, amint szintén saját és családja védelmére fordított. 

A cég szerint a Facebookkal szembeni negatív vélemények fokozódása miatt költöttek 2,5 millióval többet a biztosításra. 

Otthonai előtt állandóan fegyveres őrök vigyáznak, és legalább az egyik házában pánikszoba is van. A pletykák szerint egy titkos menekülő folyosó is fut a konferenciaterem alatt, ha gyorsan el kell hagynia az irodát. 

Elon Musk (Tesla) 

Azt nem tudni, hogy Elon Musk védelmére mennyit költ a Tesla. Mindenesetre tavaly ősszel a techvilág fenegyereke azt írta a Twitterre, hogy egy Monty Python-ihlette őrtoronyba keresnek őrt, aki francia akcentussal kiabál az emberekre.

(Fotó: Scott Olson/Getty Images)

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása