Kívül tágasabb

Kitálal az óceánjárók személyzete

2019.05.07. 09:13, Kívül tágasabb , 38 komment

Az utasok gyakran ki tudják akasztani az óceánjárók legénységét. Az alábbiakban következzenek azok a legidegesítőbb dolgok, melyek leginkább kiborítják a hajókon dolgozókat.

oceanjaro_2_foto_pixabay_com_lauff_1.jpg

A hajókon dolgozó személyzet számára az utasok jelenthetnek áldást és átkot is. A Business Insider 39 jelenlegi és korábbi dolgozóval beszélt, és a többség azt mondta, hogy az utasok általában kedvesek és rendesek, ám néhányuk emlékszik idegesítő szokásokra is. A hét leggyakoribbat gyűjtötték össze.

Túl sok időt töltenek a kikötőkben 

Mi a legidegesebb tulajdonsága az utasoknak? Ha késnek a megbeszélt időről, így a hajó nem tud elindulni a kikötőből. Emiatt aztán a hajótársaságnak magasabb díjat kell fizetnie, hiszen több időt tölt a kikötőben, valamint meg kell várnia, amíg a többi, pontosan induló hajó elmegy. 

Rossz higiénia 

Vannak, akik nem mosnak kezet a mosdó használata után, vagy az ételeket a büfében, a svédasztalról kézzel veszik el, nem pedig evőeszközöket, szedőkanalakat használva. 

Koszt hagy az étkezés 

Főleg a fiatalok viszik be az ételeket és italokat a kabinjukba, de ezzel csak sok morzsát hagynak maguk után. A tányérokat és a poharakat a folyosón hagyják. A takarítók gyakran találnak rothadó ételeket az ágyak alatt. 

A biztonsági előírások figyelmen kívül hagyása 

Sokan nem figyelnek a felhívásokra, előírásokra, pedig ezek fontosak, hiszen a saját biztonságukat szolgálják. 

Nem úgy viselkednek, mint otthon 

Nyaraláson gyakran elengedi magát az ember, de azért vannak határok. Ha egy hajón azt teszik, amit otthon sosem tennének meg, az idegesítő tud lenni. 

Pont zárás előtt érkeznek az étkezőbe

Ilyenkor már mindenki nyilván a műszak végét várja, ami emberileg érthető is. Az is, hogy nem az ilyenkor érkező vendégek a legnagyobb kedvencek, persze velük is udvariasnak kell lenni, még ha ez néha nehéz is. 

Idegesítő kérdéseket tesznek fel 

Egy pincérnőt az idegesített a legjobban, hogy az utasok olyanokat kérdeztek, amelyekre könnyen megtalálhatták volna a választ maguk is, akár a telefonos applikációban.

(Fotó: pixabay.com/lauff)

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!
Címkék: óceánjáró

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása