Kívül tágasabb

Az ágy, ami sok kapcsolatot megmenthet

2019.02.16. 06:30, Kívül tágasabb , 3 komment

Sok kapcsolatban próbára teszik egymás türelmét a partnerek azzal, hogy az éjszakai forgolódással átlógnak a másik felére, gyakran az ágy szélére szorítva párjukat, és ezzel megnehezítve a nyugodt alvást. A Ford új találmányával azonban mindennek vége.

ford_agy.jpg

A matrac alatt lévő nyomásérzékelők észlelik, ha valaki átmászik az ágy másik felére, és ilyenkor a beépített futószalag mozogni kezd, és óvatosan visszahúzza őt a saját térfelére.

Az ágy prototípusát egy kísérleti projekt részeként készítették el, amelynek célja a mindennapi problémák kezelése, és vélhetően sorozatgyártása nem indul el, vagyis a párok nem vásárolhatják meg. 

„Az együtt alvás során sok párnak kevesebb hely jut, mint egy kisgyereknek. Az emberek alvás közben a leginkább sérülékenyek, úgy vannak programozva, hogy valami vagy valaki váratlanul hozzájuk ér, akkor felébredjenek. Ha valaki átgördül a mi oldalunkra, akkor a védekező mechanizmus beindul, és oda a nyugodt alvás” - mondta Neil Stanley alvásszakértő, aki hozzátette, sok kapcsolatot látott már ilyen okok miatt felbomlani. 

A Ford a sávtartó technológiát vette alapul az ágy megalkotásához. 

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!
Címkék: alvás életmód ágy

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es