Talán van, aki még emlékszik Jennifer Rush The Power of Love című dalára, ami 1985 egyik legnagyobb példányszámban elkelt slágere volt. Harminc évvel később Mark Ronson (és Bruno Mars) Uptown Funk című dala uralta a listákat. Ebből csak annyi látszik, hogy mennyire nem lehet messzemenő következtetéseket levonni egy-egy slágerből, hiszen egy friss kutatás éppen azt bizonyítja, hogy e három évtized alatt a popzene szomorúbb, ugyanakkor változatosabb lett.

A Kalifornia Egyetem kutatói ugyanis fogták magukat és egy hatalmas, félmillió, 1985 és 2015 között született dalt tartalmazó adatbázisból dolgozva igenis levontak messzemenő következtetéseket. 

A szakemberek hihetetlen mennyiségű adatot felhalmozó online zenei enciklopédiákat használtak (például a Musicbrainzt és az Acousticbrainzt), annyi megszorítással, hogy csak az Egyesült Királyságban megjelent számokat vettek figyelembe, sikerüket pedig akusztikai jellegzetességeikkel vetették össze. Olyan jellemzőket vizsgáltak, mint hangszín, tonalitás, táncolhatóság, hangulat és a műfaji besorolás. 

A trendek a következők: manapság kevesebb a boldog és több a szomorú dal, mint harminc évvel ezelőtt, ugyanakkor a táncolható dalok is feljövőben vannak. Vannak persze nehezen kategorizálható számok, mint például a Queen Bohemian Rhapsody című dala, ami azért is érdekes, mert kétszer is megjárta a slágerlisták élét (16 év eltéréssel, 1976-ban és az énekes Freddie Mercury halálát követően, 1991-ben), ugyanakkor nehezen lehetne vidám nótának nevezni, mégis hatalmas, spontán közös öröménekléseket képes generálni.

Hogyan hallgatjuk a zenét? 

Nem csak az fontos természetesen, hogy mit, de az is, hogy miként hallgatjuk ezeket a dalokat. A toplisták egyre kevésbé fontosak, a zenefogyasztás és a fogyasztás mérése is sokat változott a 30 év során. 

Ma már az átlag hallgató is hatalmas mennyiségű zenéből válogathat. 1985-ben néhány rádióadó volt hivatott az új zenéket megmutatni a közönségnek, a toplistákat pedig a kislemezek eladása alapján állították elő. 

A mai zenefogyasztók viszont sokkal nagyobb kontrollt gyakorolnak a zenehallgatásuk felett, a technológia megváltoztatta a zenéhez való viszonyt is. A választási lehetőségek kiszélesedtek és a zenehallgatás élménye még személyesebbé és intenzívebbé vált. 

Ugyan a toplisták 2004 óta a zeneletöltéseket, 2014 óta a zenei streameket is mérik, mégsem képviselik már azt a kulturális dominanciát, amit régen. 

„A zenei stílusok demokratizálódása abban is megmutatkozik, hogy a korábbi gyakorlat, amely egyes műfajokat a „komolysággal”, másokat a „népszerűséggel” asszociált, ma már nem létezik olyan mértékben” - állítják Raymond MacDonald, David Hargreaves és Dorothy Miell pszichológusok. 

Azért a sok adatnak is akadnak hátrányai 

Sok zenei szubkultúra is született, amely nem vethető össze a mainstreammel. Sőt, ha a mainstream felkapja őket, akkor az eredeti rajongók továbbállnak, mert nekik a fősodortól való különbözőség is fontos a zeneválasztásban. 

A populáris zene területe tehát nem vizsgálható egyértelműen és a big data-nak is meg vannak a hátrányai az előnyei mellett. Befolyásolja a zenefogyasztást a nagy tech vállalatok ajánlása, egy zene népszerűségét nem lehet csak a fogyasztás mennyiségével, vagy az esztétikai vagy a stíluselemeivel sem mérni, figyelembe kell venni a társadalmi szerepét is. 

Ezért az adatok elemzésében különböző diszciplinák kutatói munkálkodnak együtt, hogy a lehető legteljesebb képet kapják. 

(Fotó: pixabay.com/kaboompics)