Kívül tágasabb

A nyolcórás munkaidő rettenetes ötlet

2018.02.20. 06:30, Kívül tágasabb , 131 komment

Már könyvtárnyi tudományos munka született arról, hogy a nyolcórás munkanap valójában egyáltalán nem jól működő rendszer. Az, hogy mennyit és milyen hatékonysággal dolgozik az ember egy nap, nem függ össze azzal, hány órát van a munkahelyén.

munka_faradt_foto_laurmg.jpg

Honnan jön egyáltalán a nyolcórás munkaidő ötlete? Történelmileg Robert Owen 1810-es társadalmireform-kampányától származtathatjuk. Abban az időben a gyárak 24 órában mentek és a munkások gyakran 10-15 órás műszakokban találták magukat. Robert Owen érdeme az ismert szlogen is: „8 óra munka, 8 óra pihenés, 8 óra szórakozás”. 

Száz év kellett, hogy megvalósuljon ez az álom. 1926-ban a Ford Autógyár vezette be először Amerikában a nyolcórás munkanapot, egyúttal megduplázta a dolgozók fizetését is. 

Egy évszázaddal később pedig már a nyolcórás munkanapot is idejétmúltnak találják a tudósok. Nathaniel Kleitman alváskutató felfedezte, hogy a testünk éjszaka 90 perces „alap pihenés-aktivitás ciklusban” működik a mélyalvást és a felületes alvást váltogatva. 

Napközben pedig szintén 90 perces periódusokban, magas és alacsony éberségi állapotban van a testünk, amit ultradián ritmusnak nevezünk. Ez alapvetően azt jelenti, hogy a magas termelékenység érdekében sok szünetet kell tartanunk a nap folyamán. 

Dr. Travis Bradberry, a TalentSmart elnöke és szerzője azt javasolja, hogy az ideális munka-szünet arány 52 perc munka és 17 perc pihenés volna. Azok az emberek, akik ezt az ütemet betartják, egyedülálló koncentrációra képesek a munkájukban. 

Svédországban egy gondozási központban Göteborgban 6 órás munkanapokkal kísérleteztek. A beszámolók szerint az ápolónők boldogabbak, produktívabbak és energikusabbak voltak. Mikor visszatértek a nyolcórás munkanapra, egy nővér ezt nyilatkozta a BBC-nek: „Úgy éreztem, sokkal fáradtabb vagyok, mint korábban.” 

Owen Jones újságíró négynapos munkahetet, Oliver Burkeman pedig napi négyórás munkaidőt javasol. 

Konszenzus még nincsen arról, mennyit is kellene dolgoznunk egy nap, de egy dolog biztos: semmiképpen nem nyolc órát. (És most azt a vonalat hagyjuk is, hogy hány magyar van, aki bőven többet dolgozik napi 8 óránál…) 

(Fotó: LaurMG)

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!
Címkék: munka pihenés

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása