Kívül tágasabb

Eltűnhet az alkohol az életünkből

2017.12.31. 06:30, Kívül tágasabb , 26 komment

Szilveszter környékén elég furcsán hangozhat, de szakemberek állítják, a nyugati civilizáció akár már egy generáción belül felhagyhat az alkoholfogyasztással. Ha ez nem lenne elég, a dohány is eltűnik szerintük az életünkből.

koktel.jpg

A másnaposságot nem okozó, szintetikus alkoholok hatására megy majd végbe a változás – állította az Imperial College professzora. David Nutt szerint az új mesterséges alkoholok az alkohol népszerű hatását utánozzák majd, de nem járnak másnapossággal és fejfájással.

„Tíz-húsz éven belül a nyugatiak nem isznak majd alkoholt, ritka alkalmaktól eltekintve. A szintetikus alkohol lesz majd a kedvelt ital. Hasonlóképpen 10 éven belül a nyugati világban a dohány és a cigaretta eltűnik, és az elektromos cigaretták töltik be a helyüket” - tette hozzá a professzor

Mindez azért is fontos lenne, mert 2014-15-ben 1,1 millió ember került kórházba csak az Egyesült Királyságban alkohol okozta problémákkal az Alkohol Tanács adatai szerint. Ez a nemzetgazdaságnak 3,5 milliárd fontos kiadást jelentett évente.

Nagyon úgy tűnik, hogy a szintetikus alkohol pozitív hatásait mindannyian élvezhetjük majd, és ez David Nutt szerint „jó irányba változtatja majd a kultúránkat”. 

„Ha kevesebb lesz az alkoholmérgezés, akkor kevesebb lesz az erőszak is az utcákon, kevesebb hányás és egyéb kellemetlenség a városközpontokban” - tette hozzá az Imperial College professzora. 

„Az alkohol több halálesetet okoz, mint a malária, az agyhártyagyulladás, a tbc és a dengiláz együttvéve. Nem lenne fantasztikus valami olyasmivel helyettesíteni az alkoholt, ami nem vezet halálhoz?” - tette fel a költői kérdést, megjegyezve, hogy „ez lenne a legnagyszerűbb közegészségügyi fejlesztés a világtörténelemben”.

(Fotó: pixabay.com/Bespirituosas)

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása