Kívül tágasabb

A stewardessek és a pőre valóság

2017.11.27. 06:30, Kívül tágasabb , 22 komment

A légiutas-kísérők mindennapjairól rengeteg információ kering, miközben sokan úgy gondolnak erre a munkára, hogy az milyen nagyszerű buli a rengeteg utazással, repüléssel. A valóság ennél azért sokkal keményebb.

cim_211.jpg

Az amerikai Delta Air Lines a munkavállalók rangsorolása szerint a legjobb légitársaság. Danny Elkins több, mint 35 évig dolgozott a pályán, és elmondta, hogy nehezebb a Delta tréningjére bekerülni, mint a Harvardra.

A légiutaskísérői munka nem hasonlít egyetlen napi 8-4-ig tartó, tipikus hivatáshoz sem. A Delta weboldala szerint a jelentkezők hajnali 4-es felkelésekre, összevissza időbeosztásra számíthatnak, alkalmazkodniuk kell a különböző időzónákhoz, késésekhez, járattörlésekhez amellett, hogy sok hétvégéjüket és ünnepnapjukat fogják munkával tölteni.

Amit cserébe kapnak az az, hogy világot látnak és nem kell haza vinniük a munkát. 2016-ban 150 000 ember jelentkezett a légitársasághoz, de csak egy százalékukat találták alkalmasnak arra, hogy egyáltalán a kiképzésre felvegyék.

A légiutas-kísérők egy hónapra előre tudják, merre repülnek, egy bidding nevű eljárással nyújtják be a havi tervüket és minél idősebb egy légiutas-kísérő, annál több beleszólása van abba, mikor és hova repül, mikor lesz szabadnapja.

Minden új légiutas-kísérő havi 6 napot köteles extrában a repülőtér közelében készenlétben, elérhető távolságra tölteni, hogy behívás esetén azonnal elérje a munkahelyét.

danny_elkins_foto_danny_elkins.jpgDanny Elkins (Fotó: Danny Elkins) 

Ezek az úgynevezett A-napok különösen azoknak jelentenek nagy tehertételt, akik nem a bázisukkal megegyező városban laknak. Az ilyen és hasonló nehézségek legyőzéséhez nem árt, ha a munkavállaló imádja a hivatását. 

Milyen egy nap? 

A munkanap milyensége a repülési távolságtól és a beosztásától függ. Danny Elkins például mostanában leginkább az Atlanta - Los Angeles – Portland - San Francisco - Las Vegas útvonalat repüli. 

A kötelező biztonsági ellenőrzés után segít az utasoknak felszállni a fedélzetre. Kollégáival előkészítik a frissítős kocsikat. Ha az első osztályon dolgozik, akkor főz is, illetve a pilótával megbeszéli az utazás részleteit. A frissítők felszolgálása után sem tűnik el, igyekszik látszani és beszélgetni az utasokkal. 

Mi kell hozzá, hogy felvegyenek erre a munkára? 

Türelmesnek és jó hallgatónak is kell lenni, meg kell érteni azt, hogy az utasok nem egyformák, különbözőek az igényeik. Még Amerikában is jó, ha tud nyelveket a jelentkező, a spanyolt naponta használják.

fedelzeten_foto_delta_air_lines.jpg

Nem árt az sem, ha már valamennyire ismeri a légitársaságok világát. Megfelelő viseletben kell megjelenni az interjún, a légiutas-kísérők ugyanis nagyon büszkék az egyenruhájukra és a megjelenésükre. 

Milyen fizetésre számíthatnak? 

Az Egyesült Államokban átlagban 46 000 dollár éves fizetésre, de a legjobb 10 százalék 70 000-et is hazavihet. Ki tudják használni a társaság nagylelkű utazási kedvezményeit is, emellett remek az egészségügyi ellátás. 

A társaság a nyereség egy részét is megosztja a munkavállalóival, a múlt évben 1,1 milliárd dollárt osztottak ki. 

(Fotó: Delta Airlines)

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es