Van az úgy, hogy az embernek rémes napja van, beteg, folyamatosan civakodó gyerekekkel – szóval jogosan érzi úgy kora délutánra, hogy kihullik a haja az idegességtől.

A türelem ilyenkor véges, jön a bekapcsolt tévé, az ember pedig ráomlik a kanapére és előveszi a mobilját. Belemerül a szkrollozásba és arra eszmél, hogy a négyéves kisfia szólongatja. Jön a türelmetlen „mi van már” válasz, mire a felelet: „Semmi, csak egy kicsit hozzád akartam bújni.” 

Ilyenkor aztán rádöbben az ember, hogy a közösségi média micsoda átok tud lenni, hiszen elhanyagoljuk miatta az egyik legjobban szeretett emberi lényt az életünkben. 

A helyzetkép messze nem egyedi, olyannyira nem, hogy már kifejezés is született rá: a „phubbing”, azaz mobilfüggőség, amikor valakit hanyagolunk azért, mert a telefonunkkal vagyunk elfoglalva. 

Meredith David és James Roberts kutatásában bebizonyították, hogy telefont használni mások, főleg a szerettünk jelenlétében tönkreteheti a kapcsolatunkat a másikkal. A szemkontaktus nagyon fontos, de nem tudjuk tartani, ha egyikünk a telefonját bámulja folyamatosan. 

A phubbing az adatok szerint alacsonyabb elégedettségi szinthez és több konfliktushoz vezet a házasságokban és a depresszió növekedésének valószínűségével is együtt jár. 

A családi vacsoránál nézegeted a Facebookodat? Mi abban a rossz, hiszen online összeköt a szeretteinkkel, nem? Ja, hogy a jelenlévőktől meg elválaszt? És csak a telónk hátulját nézhetik? Hmm. 

Érdemes lehet ezen elgondolkodni kicsit, félretenni a telefont, és úgy beszélgetni a szeretteinkkel, hogy közben van szemkontaktus, és valóban odafigyelünk rájuk. 

(Fotó: pixabay.com/StockSnap)