Kívül tágasabb

Csúnyán beégette egy professzor a diákjait

2017.10.25. 05:30, Kívül tágasabb , 23 komment

Érdekes kísérletbe fogott egy amerikai egyetemi professzor, aki egy egész évfolyam netes böngészési előzményeit listázta és elemezte ki az egyik órán. Mondjuk alapos oka volt rá.

university_michigan_professzor_listaja_1.jpg

A lista ugyanis valójában a prokrasztináció (magyarul: halogatás) gyakori módszereinek felsorolása volt, az olyan mindennapos halogatási módoktól, mint a Facebook és az Amazon meglátogatása, az olyan furcsákig, mint például a szeletelt kenyérről készült fotók nézegetése.

Az egyetemi professzor nyilvánosan szégyenítette meg a hallgatóit azzal, hogy az egész évfolyam böngészési előzményeit listázta és kivetítette egy PPT dián azzal a címmel, hogy: „Dolgok, amiket észrevettem, hogy az Earth 222 óra alatt csináltok”.

Az egyik diák, Tahany Alsabahi lefotózta és körbeküldte a közösségi médiában, hatalmas sikerrel. A lista ugyanis amellett, hogy a mindenki által ismert és használt halogatási technikákat tartalmazza, olyan érdekességeket is felsorol, mint például a szeletelt kenyerek képeinek nézegetése, pornó, Donald Trump elnök képeiből bábokat photoshoppolni vagy pólót vásárolni 240 dollárért.

A professzor x-szel jelölte azokat a böngészési előzményeket, amelyekkel naponta többször is találkozott a félév során és több hallgató is meglátogatta az oldalt. Ezek voltak az Amazon, a Reddit, a Facebook, a Tumblr rendszeres látogatása, állásra jelentkezés, hírek olvasása és bevásárlás.

Sok hallgató a mulatságos oldaláról fogta fel a dolgot, mások azonban úgy érezték, a böngészési eredményeik listázása és nyilvánosságra hozatala a privát szférájuk megsértése volt.

„A legtöbben viccesen fogtuk fel, biztos vagyok abban, hogy néhányan megalázónak is érezték, de összességében nagyon röhejes volt” – írta Tahany Alsabahi

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása