Kívül tágasabb

Bill Gates hét megvalósult jóslata

2017.07.12. 06:30, Kívül tágasabb , 36 komment

Az „ősidőkben” (ez esetünkben 1999-et jelenti) a Microsoft alapítója írt egy könyvet, amiben egyebek mellett lefestette, milyennek látja a jövőt. Miközben nyilván sok olyan jóslata volt, ami nem vált be, most lássunk hét olyat, ami gyakorlatilag megvalósult.

bill_gates_2.jpg

Csupán emlékeztetőül: ez jórészt még a betárcsázós internet korszaka, ekkor jelentek meg az első Blackberryk, és indult a Napster, ekkor volt sláger Britney Spears Baby One more Time című örökbecsűje, és aratott Lou Bega a Mambo No 5-val. Ja, és öt évvel a Facebook előtt vagyunk. 

Hogyan látta ekkor a jövőt Bill Gates?

1. Az okostelefon

Azt jósolta, hogy az emberek kis eszközöket hordanak majd magukkal, ami lehetővé teszi számukra, hogy folyamatosan kommunikáljanak egymással, kövessék a híreket, vásároljanak, vagy bármi mást megtegyenek, amire kedvük szottyan.

2. Közösségi oldalak

Bill Gates úgy vélte, olyan privát weboldalak lesznek, amelyeken keresztül kapcsolatot tarthatunk, beszélhetünk majd a barátainkkal, családunkkal. Ez nagyjából a közösségi média öt évvel a Facebook előtt.

3. Vásárlás

A Microsoft alapítója úgy gondolta, lesznek olyan szolgáltatások, amelyek képesek lesznek összehasonlítani a termékek árait, mi több, mivel követik majd a vásárlásainkat, ajánlatokat is tesznek.

4. Közösségi oldalak érdeklődés szerint

Bill Gates úgy gondolta, lesznek olyan közösségi oldalak, melyek az érdeklődés, és nem a lakóhely alapján szerveződnek. Ma ilyen például a Reddit.

5. Összehangolt kütyük

Bill Gates 1999-ben úgy látta, lesz egy rendszer, ami az összes kütyünket összehangolja, és ez sokat segíthet nekünk szükség esetén. Például megmondjuk, mit szeretnénk enni, és amikor a boltban vagyunk, a rendszer megmondja, mit kell vásárolnunk. Nagyjából így működik ma például az Amazon Echo rendszere.

6. Projektmenedzsment

Bill Gates úgy gondolta, lesznek olyan helyzetek, amikor a munkaadók egy-egy feladatra a neten kereshetik meg a megfelelő embert. EZ tulajdonképpen megvalósult, rengeteg példa van rá.

7. Online munkakeresés 

Erre nem is nagyon kell mit mondani, ma már szinte kizárólag a neten keresünk (és kínálunk) munkát.

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!
Címkék: Bill Gates

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása