Kívül tágasabb

Hat sztár, akiről nem tudtad, hogy énekelt is

2017.06.14. 06:30, Kívül tágasabb , 3 komment

Általában nehéz szeretni azt, amikor színészek dalra fakadnak, mert ilyen esetekben nagyon sokszor valami meglehetősen kínos produkció születik. A posztban bemutatott előadók esetében nem szeretnénk ítélkezni, van köztük ilyen is, meg olyan is, a közös viszont az, hogy (talán egy kivétellel) nem nagyon köztudott, hogy a könnyűzenében is próbálkoztak, próbálkoznak.

naomi_campbell_foto_instagram_com_iamnaomicampbell.jpg

Naomi Campbell

Nem ma volt, amikor Naomi Campbell 1994-ben egy egész lemezt kiadott. Közel negyedszázaddal később talán nem túlzás azt állítani, hogy a Q magazin által minden idők hatodik legrosszabb lemezének titulált albumot nem kellett volna erőltetni, de hát mindenki követ el hibákat.

A már eleve borzalmas című Babywoman egyik dala, a Love and Tears még így is bejutott a brit TOP 40-be, a szupermodell pedig a Top of the Popsba. Hát így.

Kevin Bacon 

Kevin Bacon nem kispályás, hiszen eddig már hét (!) lemeze jelent meg a testvérével, Michaellel alapított The Bacon Brothers tagjaként. A folk, rock, soul és country elemeit ötvöző zene egyébként nem kellemetlen, és meglehetősen sikeres is, amiben nyilván szerepe van Kevin Bacon színészi karrierjének. 

„A feladat, hogy azok, akik a nevem miatt eljönnek a koncertre, úgy távozzanak, hogy amikor legközelebb arra járunk, azt mondják, láttam ezeket a srácokat, egész jók, így eljöjjenek megint” – fogalmazta meg tavaly az ars poeticát. 

Ryan Gosling 

A Kaliforniai álom tavaly bizonyította, hogy Ryan Gosling nem esik kétségbe, ha zenéről van szó. Olyannyira nem, hogy 2009-ben lemeze is megjelent Dead Man's Bones címmel. 

Ez eredetileg egy szellembe beleszerető szörnyről szóló színdarab zenéje lett volna (talán nem olyan nagy baj, és nem véletlen, hogy nem lett belőle világsiker). 

Scarlett Johansson 

Scarlett Johansson az, akiről köztudott, hogy elég komolyan zenél, olyannyira, hogy két lemeze is megjelent már. Ráadásul elég erősen indított, hiszen 2008-ban egy Tom Waits feldolgozással jelentkezett, ami még komoly zenészeknek sem kis vállalás.

Saját bevallása szerint soha nem akart poplemezt készíteni, mert egyszerűen nem jön be neki ez a fajta zene. A második lemeze 2009-ben jelent meg, ez egy Pete Yornnal felvett duettalbum volt, amit Serge Gainsbourg és Brigitte Bardot hasonló alkotása inspirált.

Jackie Chan

Jackie Chan a legtapasztaltabb zenészek egyike a listán, hiszen több mint 20 (!!) lemeze jelent meg öt (!) nyelven az évtizedek során. Az első még 1984-ben Love Me címmel, majd nem volt megállás

Olyannyira nem, hogy a 2008-as pekingi olimpia egyik hivatalos albumát is jegyezte, mi több, 2015-ben felvett egy dalt, ami a kínai metropolisz 2022-es téli olimpiai pályázatát volt hivatva segíteni. 

A rémes című A szmokinger című 2002-es filmben azt is bebizonyította, hogy előadónak és James Brown-imitátornak sem utolsó… :) 

Robert Downey Jr. 

Hát persze, hogy Robert Downey Jr. is büszkélkedhet saját lemezzel, ez a 2004-es The Futurist, rajta nyolc saját szerzeménnyel. Nem is lett olyan rossz, a USA Today napilap például egész szép dicséretet írt róla a folk és jazz hatásokat hangsúlyozva. 

(Fotó: instagram.com/iamnaomicampbell)

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása