Kívül tágasabb

Brit arisztokraták, akik gazdagabbak a királynőnél

2017.01.07. 06:44, Kívül tágasabb , 21 komment

Nem kérdés, hogy II. Erzsébet (és persze a királyi család) gazdag, de messze nem annyira, mint gondolnánk. Olyannyira nem az, hogy az Egyesült Királyságban még az arisztokraták között is csak a 15. helyen található, összességében pedig csak a 319. helyet foglalja el.

hugh_grosvenor_1.jpgHugh Grosvenor fiatal és dúsgazdag

Ami az összesített listát illeti, a 340 millió fontos vagyonnal rendelkező II. Erzsébet a Sunday Times 2016-os listáján éppen a zenei mogul Simon Cowell mellé került, ami ugyan nem jelent semmit, viszont érdekes. 

Miként az is, hogy még az arisztokrácia köreiben sem fér be az első tízbe, mi több, egyelőre esély sincs rá, hogy a királyi család tagjai közül valaki odaférhessen.

II. Erzsébet bevételei sem túl magasak, a korona ingatlanportfoliójából befolyó profit 15 százaléka mellett kap valamennyi állami hozzájárulást a költségeihez, emellett vagyona jórészt ingóságokból (műtárgyakból, ékszerekből, autókból) áll.

Lássuk hát, kik előzik meg a brit uralkodót az arisztokraták közül!

14. Northumberland hercege (365 millió font)

13. Charlotte Townshend (425 millió)

12. Sutherland hercege (580 millió)

11. Lord Rothschild (650 millió)

10. Bedford hercege (685 millió font)

Andrew Ian Henry Russell Bedford 15. hercege, emellett két családi cég, és számtalan ingatlan tulajdonosa, mintegy 150 millió font értékben. Komoly festménygyűjteményében olyan darabok vannak, mint Giovanni Antonio Canal 24 alkotása, ezek összesen 450 millió fontot érnek. Ráadásul sok más arisztokratához hasonlóan egész komoly ingatlanokkal rendelkezik Londonban, mást ne mondjunk, 180 épületet birtokol Bloomsburyben.

9. Jonathan herceg és Gesine Doria Pamphilj hercegnő (750 millió)

Nem akármilyen történet az övék, hiszen egy árva testvérpárról van szó, akiket a királyi haditengerészet egy tisztje, Frank Pogson és felesége, a Londonban született, de olasz származású Orietta Doria-Pamphilj hercegnő fogadott örökbe. Ennek megfelelően Rómában és Genoában is van palotájuk, valamint kiterjedt műgyűjteményük.

8. Iveagh grófja és a Guinness-család (854 millió)

Ned Guinness, a híres sörmárkát feltaláló Arthur leszármazottja igazán akkor lett dúsgazdag, amikor 1992-ben megörökölte a grófi címet, és mellé 62 millió fontot Guinness-részvényekben. A sörmárkát birtokló Diageóban lévő részvényeik értéke 200 millió fontra tehető.

7. Devonshire hercege (870 millió)

Mint a listán szereplő legtöbb arisztokrata, Devonshire hercege is jórészt a hatalmas ingatlanvagyonnak köszönheti előkelő helyezését. Derbyshire-ben övé például a Chatsworth House, de Yorkshire-ben is van neki szolid 12 ezer hektár földje. Ja, meg némi műtárgyak is figyelnek pár száz milliós értékben.

6. Rothermere vikomt és családja (1 milliárd font)

Jonathan Harmsworth az első a listán, aki átlépi az egymilliárd fontos álomhatárt. Amikor apja 1998-ban meghalt, ő vette át például a Daily Mail napilap és az azt kiadó vállalat vezetését. Csak ennek a cégnek a részvényei 710 millió fontot érnek, emellett akad némi ingatlanja Londonban és Anglia délnyugati részén.

5. Robert Miller és Marie-Chantal hercegnő (1 milliárd 580 millió)

Marie-Chantal koronahercegnő vagyonát a kedves papa, Robert Miller alapozta meg, méghozzá az 1960-ban alapított, hongkongi bejegyzésű Duty Free Shoppers láncon keresztül. A lány jól házasodott, amennyiben a volt görög király, II. Konstantin fiához ment hozzá, így lett belőle is arisztokrata.

4. Portman vikomt és családja (1 milliárd 890 millió)

A romantikus nevű Christopher Edward Berkeley Portman a család 10. vikomtja, és alig 44 hektárnyi ingatlanja van London központjában, olyan „rossznevű” környékeken, mint a Baker Street. Ennyi elég is ahhoz, hogy a TOP4-ben legyen.

3. de Walden bárónő (3 milliárd 630 millió)

A TOP3 viszont teljesen más kategóriát képvisel, itt már azért mások a léptékek. A négy de Walden-lánytestvér legidősebbikére nehéz lenne azt mondani, hogy csak ül a vagyonon, hiszen alig egy év alatt (2014-ről 2015-re) 400 millió fonttal gyarapította azt. Olyan nagyon nehéz dolga nem volt, hiszen a családnak egyebek mellett 36 hektárnyi ingatlanja van London központjában.

2. Cadogan grófja (5 milliárd 700 millió)

Charles Gerald John Cadogan is ingatlanban utazik, méghozzá a félreértések elkerülése végett a Cadogan Group vezetőjeként. Csak 2014-ben majdnem 200 ingatlant vásároltak, és nagy haszonélvezői az elmúlt évek robbanásának. Csak Chelsea-ben 37 hektárnyi ingatlanjuk van.

1. Hugh Grosvenor (9 milliárd 350 millió)

Grosvenor 7. hercege a még mindig a húszas évei közepén járó Hugh a leggazdagabb 30 év alatti fiatal az Egyesült Királyságban és egyáltalán nem mellesleg a majdani uralkodó, György herceg keresztapja.

Három lánytestvére van, Tamara, Edwina és Viola. Még csak nem is ő a legidősebb (két nővére van), de a brit arisztokrácia ma is érvényes szabályai szerint az elsőszülött fiú örökli a vagyont.

Érdemes kicsit bővebben is írni róla (ezt egyébként itt is megtettük), hiszen Hugh Grosvenor állami általános iskolába járt, ami az arisztokrácia köreiben rendkívül ritka (ők ugye általában bentlakásos intézményekbe küldik a gyerekeket).

Egyetemi tanulmányait sem valamilyen előkelő és divatos helyen folytatta, a Newcastle University-n tanult birtokgazdálkodást. Az egyetlen kakukktojás a középiskola, azokat az éveket ugyanis a jónevű Ellesmere College-ben járta ki.

Hugh Grosvenor tehát a majdani uralkodó, György herceg keresztapja, hiszen Vilmos és Katalin őt kérték fel 2013-ban. Aligha lepte meg olyan nagyon, hiszen édesanyja Vilmos herceg keresztanyja.

A család fantasztikus ingatlanok fölött rendelkezik, ezek adják a vagyon jelentős részét. A Cheshire megyében fekvő Eaton Hall mellett összesen mintegy 120 hektárnyi (!!) földet mondhat magáénak London olyan iszonyatosan előkelő részein, mint Belgravia vagy Mayfair, ahol az átlagos házárak 3 millió fontot kóstálnak.

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása