Kívül tágasabb

Szerelmesek intim pillanatai

2016.12.23. 06:44, Kívül tágasabb , 9 komment

Egy, az ágyon alsóneműben, bolondos kölyökként ugráló pár. Egy másik, akiknek haja madárfészekként gabalyodik össze. Egyedi, mégis hétköznapi pillanatok, melyek nagyszerűen adják vissza azt az intimitást és játékosságot, ami két ember kapcsolatát (szerencsés esetben) jellemzi.

cim_167.jpg

A képeket a bukaresti Natalia Mindru készített Városi szerelem című projektjéhez, melynek keretében olyan embereket keresett meg, akik szívesen kitárulkoztak neki ily módon.

Egy-egy fotózás két órát vett igénybe, hiszen első lépésként meg kellett ismernie a párt, elnyerni a bizalmukat, mielőtt egyáltalán elővehette a fényképezőgépet. Nem mindig ment könnyen, hiszen többeknek ez volt az első alkalom, hogy profi fotós gépe elé álltak.

„Minden egyes párban, függetlenül az életstílusuktól, koruktól, társadalmi helyzetüktől, volt valami közös. Kedves, játékos, érzelmes, néha kicsit kaotikus emberekről van szó, akiknél lehetett érezni a vibrálást és a szívverést, amikor egymásra néztek” – mesélte Natalia Mindru.

Egy-egy ilyen élmény akár egy kapcsolatot is megváltoztathat, hiszen a szereplők átléphetnek határokat, akár más perspektívából is láthatják egymást és a viszonyukat.

A projekt olyan sikeres volt Romániában, hogy a fotós jövőre Németországban, Portugáliában, Spanyolországban, az Egyesült Államokban és Indiában folytatja, ami azért is érdekes lesz, mert kiderül: vannak-e ilyen szempontból kulturális különbségek az emberek között, vagy a szerelem lakóhelytől, kontinenstől, kultúrától független.

(Fotó: photomicona.ro)

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása