Kívül tágasabb

Az új szexi

2016.11.18. 06:45, Kívül tágasabb , 8 komment

A vonzerő, a szexuális kisugárzás megfoghatatlan dolog, és éppen ezt próbálja megmutatni ez új kampány, melynek keretében mindenféle korú, testalkatú és élethelyzetű nőt vonnak be, hogy megmutassák: nem csak a fiatal modellek lehetnek vonzóak.

cim_160.jpg

A #TheNewSexy nevet viselő kampány a változatosságot ünnepli, méghozzá egészen különleges módon. Nyolc modellt választottak ugyanis ki, akiknek egyetlen közös vonása, hogy gyakorlatilag nincs közös vonása.

Mindannyian mások, korban, bőrszínben, alakban – és élethelyzetben is, egyikük, a 34 éves Gemma Flanagan ugyanis kerekesszékben éli a hétköznapjait, ám emellett modellkedik is.

A Curvy Kate márka kampányában részt vevő modell az úgynevezett Guillain-Barre szindrómában szenved, ami egy autoimmun betegség, a perifériás - elsősorban a motoros - idegeket érintő gyulladás, jellemző tünete a kéz, illetve a láb ujjaiban kezdődő, majd fokozatosan a test felé terjedő zsibbadás. A legtöbb esetben szinte teljesen gyógyítható, ám Gemma Flanagan nem volt ilyen szerencsés.

teljes_alak.jpg

A korábban stewardessként dolgozó hölgy öt éve betegedett meg, és azóta dolgozik keményen azon, hogy újraépítse életét. „Újra meg kellett találnom önmagam, és megszeretni az új, a korábbihoz képest kicsit más testemet” – mondta, hozzátéve, hogy nagyon elkeserítő volt a divatmagazinokat lapozgatva senkit nem találni, akit magához közelállónak érzett volna.

A kampány többi résztvevője között ott van a 24 éves, Port-Wine nevű érbetegséggel élő Paige Billiot, vagy a vele egyidős Yasmin Taylor, aki foltos hajhullásban szenved.

csoportkep.jpg

Az ilyen típusú kampány meglehetősen ritka a divatvilágban, ugyanakkor a cég PR-főnöke szerint ezzel egyáltalán nem is kellene foglalkozni: „Nem lenne szabad, hogy hírértéke legyen annak, hogy sokféle modellek szerepelnek egy kampányban, inkább ennek kellene az általános gyakorlatnak lenni”.

„Hiszünk abban, hogy sokszínűbbnek kellene lenni a modellszakmának, hiszen a társadalomban sem csak egyféle nő él, ráadásul mi pontosan tudjuk, hogy a vásárlóink mind mások, tehát miért ne adjunk nekik olyan kampányt, amivel azonosulni tudnak?” – tette fel a kérdést Hannah Isichei. 

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása