Kívül tágasabb

A luxusingatlanok piacát is megváltoztatja a net

2016.11.08. 06:45, Kívül tágasabb , 2 komment

Alaposan felborítja a luxusingatlanok piacát az online adatbázisok hatalomátvétele, hiszen míg korábban a legtöbben általában a helyi ingatlanközvetítőkön keresztül vásároltak, addig ma már a rengeteg adatnak köszönhetően sokkal válogatósabbak lettek a vevők.

beverly_hills_luxushaz.jpg

Az amerikai ingatlanpiac legnagyobb szereplői ma már az olyan portálok, mint a Zillow, a Trulia, a Redfin, vagy a Realtor.com, és ők alapjaiban változtatták meg azt is, ahogyan az emberek luxusingatlant vásárolnak.

Korábban ugyanis a helyi ügynökökön keresztül forogtak a drága házak, a netes közvetítők hatalomátvétele azonban több érdekes fordulatot is hozott, köztük olyanokat, amire talán kevesebben számítottak.

Az egyik ezek közül az, hogy bár az ember azt gondolta volna, a netes ingatlanhirdetések felgyorsítják az adásvételt, éppen az ellenkezője történt, legalábbis a luxuspiacon.

A Zillow és a Trulia például azt is lehetővé teszi, hogy az érdeklődő megtudja, a jelenlegi tulajdonos mennyit fizetett anno az ingatlanért, a környéken milyenek a négyzetméretárak, még azt is, hogy korábban hányan látták az adott hirdetést.

Mindez azt jelenti, hogy a vásárlók nagyon könnyen kiszúrhatják a túlárazott ingatlanokat, ami legalább részben magyarázatot jelenthet arra, miért nem kelnek el bizonyos luxusotthonok.

A Trulia adatai szerint például tavaly a luxusingatlanpiac felső szegmensében a korábbinál sokkal többet kellett engedni az eladásra meghirdetett házak árából. Ez konkrétan azt jelenti, hogy az esetek 12 százalékában kellett lefelé módosítani az áron, ami 1 százalékpontos emelkedés az egy évvel korábbihoz képest és majdnem 1,5 százalékponttal több, mint az összes hirdetés esetében.

A legrosszabb a helyzet a két legnagyobb amerikai luxuspiacon, Kaliforniában és Texasban, nem véletlenül. „Ebben a két államban az árak túl gyorsan emelkedtek túl magasra, így a hirdetők is kissé megelőzték magukat és a piacot” – mondta a Business Insidernek a Trulia adatelemzője.

Mark Uh szerint mindehhez hozzájárul az is, hogy túl sok vásárló van a korábbinál is jobban képben a piaci folyamatokkal, és hajlandó várni addig, amíg az árak kissé lejjebb mennek.

Pár évvel ezelőtt még teljesen más volt a helyzet, ekkor főleg New York és Miami luxuspiaca nagyon pörgött, és a kínálat sem volt túl nagy. Ma viszont az a helyzet, hogy elég sok luxustársasház lett készen, vagy lesz készen a közeljövőben, ami szintén lenyomja az árakat.

Csak New Yorkban a luxuspiac csúcsán olyan lakóépületek kínálnak ingatlanokat, mint a One57, a 432 Park Avenue, vagy a 111 West 57th Street, szóval megy a harc a vásárlókért.

„Rengeteg választási lehetőség akad. Ha valakinek van 40-50 millió dollárja egy ingatlanra, akkor sokkal szélesebb kínálatból válogathat, mint pár évvel ezelőtt” – hangsúlyozta a Douglas Elliman ingatlanügynökségnek dolgozó Noble Black.

„Pár évvel ezelőtt egy ügynök szinte bármilyen őrült árat bedobhatott és jó eséllyel sikerrel is járt. Az emberek ma már nagyon részletes információkból dolgoznak, komolyan felmérik, milyen ingatlanról van szó, és hogyan viszonyul mindez az árhoz. Ha a kínálat jó, akkor lesz kereslet is, de ennek ténylegesen jó üzletnek kell lennie” – tette hozzá Noble Black.

Miközben olyan hírességek is szenvednek az értékesítéssel, mint Tommy Hilfiger, Celine Dion, 50 Cent, vagy Michael Jordan, a szakemberek szerint semmi más nem történik, mint hogy a piac beárazza magát, így ezek a házak és lakások annyiért kelnek el, amennyiért eleve meg kellett volna hirdetni őket.

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása