Kívül tágasabb

Hollywoodi sorozatsztárok csúcsfizetései

2016.10.11. 06:35, Kívül tágasabb , 10 komment

A tévé az új mozi, és még kapásból tudnánk két-három hasonló sablonnal indítani, ám az kétségtelen, hogy a sorozatok mind minőségben, mind fizetésben lassan elérik a mozifilmek kategóriáját. Az egymillió dolláros álomhatárt ugyan még mindig csak kevesen lépik át (epizódonként, természetesen), ám alatta már elég nagy a tülekedés. Megmutatjuk a legtöbbet keresőket.

kaley_cuoco.jpgKaley Cuoco az egymillió dolláros klub tagja 

Az HBO-val kezdődött, manapság pedig egyre inkább a Netflix és a többi hasonló szolgáltatás határozza meg, mit is nézünk szabadidőnkben. Ahogyan lassan átalakulnak otthoni sorozat- és filmnézési szokásaink (minket már egyre inkább idegesít, ha egy sorozat következő epizódjára egy hetet kell várni, mert a Netflix elkényeztetett), úgy lesz egyre nagyobb súlyuk a sorozatoknak, és persze ezzel együtt a bennük szereplőknek is.

Olyannyira, hogy a csúcskategóriában már epizódonként egymillió dolláros gázsit kapnak a főszereplők, és noha azért ez még nem általános, a félmilliós fizetés már nem is olyan ritka – mint az az alábbi listából is kiderül.

Lássuk tehát, hogyan alakulnak a különböző kategóriák!

Egymillió dollár

Ennyit kapnak epizódonként a CBS jegyezte Big Bang Theory sztárjai. Jim Parsons, Kaley Cuoco, és Johnny Galecki számára bejött a sorozat…

750 ezer dollár

A magyarra megbocsáthatatlan módon Szívek szállodájának fordított Gilmore Girls mostanában kap új életre. Hogy mennyire kultsorozatról van szó (és mennyire elszálltak az árak), azt jól mutatja, hogy a Netflix a két női főszereplőnek (Lauren Grahamnek és Alexis Bledelnek) egyaránt 750-750 ezer dollárt fizet minden részért.

525 ezer dollár

Az NCIS a CBS egyik legsikeresebb sorozata volt az elmúlt években, nem csoda, hogy megér nekik 525 ezer dollárt Mark Harmon szolgálatainak a biztosítása.

Félmillió dollár

Ötszázezer dollár magasságában besűrűsödik a mezőny, hiszen ennyit kap Kevin Spacey a Netflixtől a House of Cards (Kártyavár) minden egyes epizódjáért, és ennyit fizet az HBO az utóbbi évek egyik legnagyobb durranása, a Trónok harca kiemelt szereplőinek (Peter Dinklage, Lena Headey, Kit Harington, Emilia Clarke, és Nikolaj Coster-Waldeau).

450 ezer dollár

A Showtime egyik nagy dobása volt a Homeland, melyben Damien Lewis kihullása után Claire Danes lett az abszolút főszereplő az utóbbi évadokban, nem csoda, hogy behúzza a 450 ezer dolláros gázsit részenként.

Ugyanennyit kap az NBC-től az Esküdt ellenségek (Law & Order) sztárja, Mariska Hargitay is.

400 ezer dollár

Ebbe a kategóriába két színész tartozik, a Grace klinika sztárja, Ellen Pompeo és a Nagypályásokat (Ballers) a hátán vivő Dwayne Johnson, bár utóbbi nyilván nem magával a sorozattal érdemelte ki ezt a kellemesen magas gázsit.

350 ezer dollár

Végül jöjjön a 350 ezer dollárosok klubja, ami még mindig abszolút elitkategória (ezt a nevek is bizonyítják), maximum a fentiekhez képest tűnik kicsit alacsonyabb gázsinak, de hát nekünk legyen mondva…

Az is jól látszik, hogy a Netflix és az HBO a két igazán nagy játékos ebben a történetben, hiszen ide például csak az ő sorozataik kerültek.

Drew Barrymore (Santa Clarita Diet - Netflix), Emma Stone és Jonah Hill (Maniac - Netflix), Joel Kinnaman (Altered Carbon - Netflix), Reese Witherspoon és Nicole Kidman (Big Little Lies - HBO).

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!
Címkék: sorozat Hollywood

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása