Kívül tágasabb

A pénz igenis boldogít, ha…

2016.04.09. 06:49, Kívül tágasabb , 31 komment

Régi nagy kérdés, hogy vajon a pénz boldogít-e. Akadnak, akik szerint nem a pénz a lényeg, mások szerint szegényen nehezebb boldognak lenni. Mindkettőben lehet valami, olyannyira, hogy tulajdonképpen mindkettő igaz is, derül ki egy kutatásból.

boldogsag_1.jpg

A Cambridge Egyetem 625 résztvevő 77 ezer tranzakcióját vizsgálta meg és nagyon érdekes következtetésre jutott: azok, akik többet költöttek olyan holmikra, melyek megfeleltek a személyiségüknek, boldogabbnak vallották magukat.

Ez persze elsőre kézenfekvőnek tűnik, ám valójában érdekesebb, mint gondolná az ember, hiszen arról van szó, hogy a sok pénz nem feltétlenül tesz boldogabbá, ha olyasmire költjük, ami nem felel meg a lelkialkatunknak, illetve az is jelenthet problémát, ha több pénzünk van, mint amit a személyiségünk még képes kezelni.

A kutatók öt nagy kategóriát vizsgáltak: a tapasztalatokra való nyitottságot, a lelkiismeretességet, az extrovertáltságot, a szeretetre méltóságot, és a neurotikusságot.

Példának okáért egy vacsora egy étteremben vagy pubban extrovertált és impulzív dolog, míg mondjuk a kisállatra költött összeg a szeretetre méltó kategóriára utalt.

A kutatók ezt követően összevetették a résztvevők költéseit a személyiségükkel, és arra jöttek rá, hogy minél inkább a személyiségének megfelelő dolgokra költött valaki, annál boldogabb volt.

„Ez azt bizonyítja, hogy a vásárlásaink igenis boldogabbá tehetnek minket, legalábbis akkor, ha olyan dolgokra és szolgáltatásokra költünk, melyek megfelelnek a személyiségünknek és pszichológiai szükségleteinknek” – fogalmazott Joe Gladstone, a tanulmány egyik szerzője.

„A kutatásból az derült ki, hogy ha olyan termékekre költünk, melyek segítenek kifejezni önmagunkat, az legalább olyan sokat számít a lelki jólétünk szempontjából, mint a megfelelő munkahely, a jó szomszédság, vagy akár a barátaink, a partnerünk” – tette hozzá Sandra Matz, a Cambridge Egyetem pszichológiai részlegének PhD-hallgatója.

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása