Kívül tágasabb

Kilencvenévesen bikiniben: menő vagy borzalmas?

2016.04.07. 06:44, Kívül tágasabb , 12 komment

A divatipar szerint csak a húszéveseké a világ, pedig ugye mi tudjuk, hogy nem csak…, ennek ellenére már az is komoly felzúdulást kelt, ha egy olyasvalaki, mint Helen Mirren bikiniben mutatkozik. Mit mondjunk akkor a 90 éves Irene Carney-ra?

90_evesen_bikiniben.jpg

A divatipar elsősorban a fiatal nőket kényezteti el, így nem csoda, hogy sokan már 30 fölött is inkább biztonsági játékot játszva nem vesznek bikinit, amikor a strandra mennek.

Az, hogy Irene Carney kivétel lenne még csak nem is enyhe túlzás, hiszen az ausztrál hölgy immár 90 éves, ennek ellenére minden gond nélkül felvette a kétrészes fürdőruhát.

A hölgyet a barátai és az idősotthon (ahol él) ápolói is bíztatták, hogy nyugodtan viseljen bikinit, ő pedig megtette – a fotó pedig semmi perc alatt bejárta a Facebookot.

A sikerhez persze az is kellett, hogy a Lady Watego nevű üzlet (ahol a bikinit vette) megossza az általa küldött fotót a Facebook-oldalán.

A hozzászólásokat is érdemes elolvasni, van, aki azt írta, hogy „bárcsak minél több idős ember menne ki a szabadba élvezni a napsütést és a vizet… Inspiráló Irene-nek hívom”; más pedig ezt kommentelte: „imádom a hölgy hozzáállását. Nagyszerű példa arra, hogy szeressük önmagunk”.

A divatipart gyakran éri az a (nem megalapozatlan) vád, hogy a fiatalokra koncentrál és hajlamos megfeledkezni az idősebb korosztályokról. Olyannyira, hogy ha valaki 50 fölött bikiniben mutatkozik, az már sokakat sokkol, miként a 63 éves Helen Mirren is kisebb felzúdulást keltett tengerparti fotójával. (Pedig, ugye…)

„A divatipar nem csak az öregekről, de már a középkorúakról is elfeledkezik. Ez a hozzáállás már csak anyagi szempontból is butaság, szóval nem sajnálom őket. Egy csomó menő divatház nagyon, nagyon drága ruhákat gyárt, amiket a fiatalok nem engedhetnek meg maguknak” – nyilatkozta az immár 94 éves divatikon, Iris Apfel a Daily Telegraphnak.

Mindez már csak azért is nehezen érthető, mert a 60 feletti nők között (különösen Nyugat-Európában) sokan vannak olyanok, akiknek több pénzük van, mint a fiataloknak, és hajlandóak is költeni – már ha van mire. Csak éppen nem mindig van.

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása