Havi 500 dollárért már Budapesten is keresgélni kell a színvonalas belvárosi lakásokat, New Yorkban pedig hangosan ki is röhögnének, ha ennyi pénzből szeretnénk bármilyen kis lyukat is bérelni. Ehhez képest igazi bravúr volt évtizedekig ennyi pénzért háromszobás lakosztályban élni az amerikai nagyváros egyik legmenőbb szállodájában.

A történet még a II. világháború idején kezdődik, amikor a New York-i szállodáknak (a legmenőbbeknek is) komoly nehézséget okozott a vendégek becsábítása. Ekkor találták ki a hosszú távú bérlés intézményét, aminek lényege az volt, hogy meghatározott árért hosszú távra bérbe adtak lakosztályokat.

Így kötött szerződést a Plaza Hotellel a Wall Street egyik korabeli nagymenője, Leo Lowenstein, aztán amikor 1958-ban megnősült, a bérleti jog átszállt feleségére, Fannie-re.

Sajnos Leo Lowenstein három évvel később elhunyt, ám a szálloda a jogi szabályozás miatt nem mondhatta fel a fix összegre kötött szerződést az özveggyel, aki így még 35 éven át a hotelben élt – abban a hotelben, melyben ma egy este az adott lakosztályban 1000 dollárba kerül.

Pedig a Plaza Hotel nagyon szívesen kitette volna a gyorsan nem kívánatossá váló vendéget, aki nem csak fillérekért lakott náluk, de nemes egyszerűséggel a személyzet idegeire ment borzalmas természetével és állandó panaszaival.

„A személyzetnek VIP-vendégként kellett bánnia vele, noha még véletlenül sem volt velük sem nagyvonalú, sem rendes. Olyannyira legendásan nehéz természetű volt, hogy még évekkel halála után is, ha valami elromlott a szállodában a személyzet csak annyit kiáltott: Fannie!, mert biztosak voltak benne, hogy a kísértete tehet a problémáról” - olvasható a visszaemlékezésekben.

De nemcsak a személyzetet készítette ki a hölgy, hanem a szálloda menedzsmentjét is. „A törvény szerint a bérlő ugyanazon szolgáltatásokra jogosult, melyek a bérleti szerződés megkötésekor járt neki. Akkoriban, a II. világháború idején, volt például egy nagytakarításnak nevezett szolgáltatás, amit havonta egyszer kellett elvégezni és komoly munkát jelentett, de például kétévente teljesen ki kellett festeni a lakosztályt – egyikből sem engedett, nagyon is jól ismerte a jogait” - mesélte Gary Lyman, aki 1977 és 2004 között volt a szálloda ügyvédje.

A történet vége sem hétköznapi: Fannie Lowenstein ugyanis végül kiköltözött a lakosztályból, de csak akkor, amikor megbetegedett és a fejébe vette, hogy betegségének oka az, hogy mérgező anyaggal festették le a falakat. Végül 85 éves korában, 1982-ben hunyt el, de aligha tévedünk nagyot, ha azt mondjuk, esetében nem puszta szlogen az, hogy emléke örökké él.

Legalábbis a Plaza Hotel munkatársai körében.