Kívül tágasabb

Armageddonra készül London

2016.03.22. 06:48, Kívül tágasabb , 23 komment

A brit kormány kiadta a parancsot: a londoni rendőrségnek fel kell készülnie egy olyan helyzetre, amikor egyszerre tíz (!) terrortámadás éri a brit fővárost. Ezt a szinte példátlan készültséget az elmúlt napok párizsi eseményei indokolják.

nagy-britannia_london_rendorseg_foto_phillius.jpg

Az értesülés először a The Sunday Times lapban jelent meg, amiben azt írták kormányzati forrásokra hivatkozva, hogy a rendőrség elsősorban a lőfegyverekre összepontosít.

A készültség már csak azért is indokolt, mert nemrégiben egy olyan bandát állítottak bíróság elé, akik több mint 30 nagyerejű tűzfegyvert csempésztek be Kelet-Európából Nagy-Britanniába.

„Eredetileg három párhuzamos támadásra készültünk, de a párizsi események bebizonyították, hogy ennél több esetről is szó lehet. Készen állunk arra is, ha valakik hét, nyolc, kilenc vagy akár tíz támadást hajtanának végre egyszerre” – nyilatkozta egy névtelenséget kérő miniszter.

A Sunday Times szerint a hadsereget is készültségbe helyezték a brit fővároson kívül, ha és amennyiben be kellene avatkozni. A brit bűnüldözési ügynökség (NCA) egyik szóvivője ezzel párhuzamosan a The Independentnek azt mondta, az Egyesült Királysággal kapcsolatos fenyegetettség képe az elmúlt hetekben „jelentősen megváltozott”.

(Fotó: Phillius)

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása