Kívül tágasabb

Dollárok harca

2016.03.09. 06:36, Kívül tágasabb , 1 komment

Miközben egyre élesedik a verseny az amerikai elnökválasztásban, érdemes egy pillantást vetni, hogy a még állva maradt elnökjelölt-aspiránsok mekkora személyes vagyonnal rendelkeznek. A különbségek elképesztőek.

feher_haz_foto_pixabay_com_skeeze.jpg

Legutóbb (magyar idő szerint szerdára virradóra) két déli szövetségi államban, Michiganban és Mississippiben tartottak előválasztást, és kiderült, a republikánusoknál egyre nehezebbnek tűnik megállítani Donald Trumpot. A nem éppen visszafogottságáról híres (és nyilván emiatt is népszerű) üzletember ugyanis mindkét államot simán behúzta.

A demokratáknál kissé élesebb a verseny, hiszen az esélyesebbnek számító volt külügyminiszter (előtte pedig First Lady) Hillary Clinton ugyan győzött Missisippiben, de alulmaradt Michigan államban Bernie Sanderssel szemben.

A verseny tehát javában zajlik, az érdekesség kedvéért nézzük meg, melyik induló mekkora személyes vagyon fölött rendelkezik! Kezdjük a demokratákkal, már csak a hölgyeké az elsőbbség elv miatt is!

Hillary Clinton nem nevezhető szegénynek, nyilván a Bill Clinton elnöksége óta eltelt több mint másfél évtized bőven elég volt arra, hogy a házaspár kamatoztassa a Fehér Házban eltöltött időt, így aztán a politikus vagyonát 25 millió dollárra teszi a Wealthx.

Hillary Clinton ellenfele, Bernie Sanders nem csak szavakban és szlogenekben megy rá a kívülállóságra, anyagilag sincs a fasorban sem a volt First Ladyhez képest, hiszen vagyonát tavaly júniusban félmillió dollárra becsülték.

A republikánusoknál természetesen messze Donald Trump a leggazdagabb, 4,4 milliárd dolláros vagyonával nem csak párttársai közül, de az egész mezőnyből kiemelkedik.

Ha nem is hasonlítható hozzá, de Ted Cruz sem panaszkodhat különösebben a maga 3,2 millió dollárjával, míg a harmadik, még érdemben versenyben lévő republikánus induló, Marco Rubio egymillió dollárral kénytelen beérni.

(Fotó: pixabay.com/skeeze)

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása