Kívül tágasabb

Ami átlagemberré teszi a legnagyobbakat is

2016.02.19. 06:47, Kívül tágasabb , 12 komment

Az igazolványkép egy teljesen hülye műfaj, embert nem láttunk még, aki elégedett lett volna vele, és mégis muszáj lennie. (Talán éppen ezért.) Kész szerencse, hogy a sztárok sincsenek ezzel másként, szóval ma megnézzük, milyen is az, amikor átlagemberré válnak.

marilyn_monroe_1.jpgMarilyn Monroe 

Ülj be egy semmilyen háttér elé, és nézz egy lencsébe, úgy, hogy közben folyamatosan arra gondolsz, az elkövetkező hosszú években minden hivatalos dolgod intézésekor ez a kép bámul majd rád vissza.

A helyzet önmagában hordozza a bukás esélyét, és sajnos ez a bukás gyakrabban következik be, mint az ember remélné – mi legalábbis nem nagyon találkoztunk még olyannal, aki elégedett lett volna bármelyik igazolványképével. (De lehet, hogy csak szerencsétlen az ismeretségi körünk…)

albert_einstein.jpgAlbert Einstein

audrey_hepburn_1.jpgAudrey Hepburn

ella_fitzgerald.jpgElla Fitzgerald 

Igazán nem szeretnénk kárörvendőnek látszani, de ezek azok a pillanatok, amikor fehéren-feketén (a mai poszt esetében szó szerint…) kiderül, hogy a sztárok is emberek - lássuk hát, hogyan is festettek Einsteintől David Beckhamig (hogy meglehetősen nagy utat járjunk be időben és intellektuális téren is) a legnagyobbak az igazolványképeken.

david_beckham.jpgDavid Beckham

george_harrison.jpgGeorge Harrison

janis_joplin.jpgJanis Joplin

johnny_cash.jpgJohnny Cash

justin_bieber.jpgJustin Bieber

selena_gomez.jpgSelena Gomez

muhammad_ali.jpgMuhammad Ali

whitney_houston_1.jpg
Whitney Houston

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es