Kívül tágasabb

Politikusok különös karácsonyi képeslapjai

2015.12.16. 06:46, Kívül tágasabb , 2 komment

Néha bizony isten zavarba tud jönni az ember egyik-másik vezető politikustól. Magyarországon is igaz ez, de nem különb ennél a külföld sem, különös tekintettel a britekre, akik (talán sajátos humorérzékük folytán) néha olyanokat húznak, hogy az ember fia csak pislog. Még karácsonykor is.

cim_jeremy_corbyn.JPG

Jeremy Corbyn

Éppenséggel ha valakitől, a nemrégiben megválasztott munkáspárti vezértől, Jeremy Corbyntól számítani lehetett valami váratlanra így, az ünnepek közeledtével, de azért a karácsonyi üdvözlőlapja még ennek fényében is meglepő.

Az ellenzéki pártvezető ugyanis egy olyan kártyát küldött körbe, melyen egy hóval borított kerékpár áll lelakatolva egy telefonfülke előtt. Az üzenet finoman szólva sem egyértelmű, és a kritikusok is elsősorban a karácsonyi hangulatot hiányolják.

A munkáspárti árnyékkormány egyik árnyékminisztere a The Independent brit lap szerint csak annyit reagált: „Mi a franc ez?”, majd hozzátette, hogy legalább nem a néhai albán diktátor, Enver Hodzsa és az egykori kínai pártvezér, Mao ülnek körül egy karácsonyfát (utalva ezzel Jeremy Corbyn kissé szélsőbalos nézeteire, melyek még saját pártjában is megosztják a politikusokat).

Szakértők nem tudják másra vélni a fotót, mint hogy a pártvezető így akart üzenni azon kritikusainak, akik szerint nem fogalmaz meg elég határozott véleményt a nemzetbiztonság kérdésében.

David Cameron

david_cameron.jpg

Maradjunk Nagy-Britanniában, ahol David Cameron miniszterelnök is egészen sajátos fotót választott az év végi üdvözletre. A képen ugyanis a feleségével látható a Downing Street 10 alatti kormányfői rezidencia előtt, amivel nem lenne baj, csakhogy a kép májusban készült, a választási győzelem után, így túl sok karácsonyi hangulata nincsen.

Tony és Cherie Blair (2014)

tony_blair.jpeg

A Munkáspárt elmúlt két évtizedének egyik meghatározó alakja, Tony Blair és felesége ezen a tavalyi képen elég érdekesen néznek ki, különösen a volt miniszterelnök sajátos mosolya gondolkodtathatja el az egyszeri nézőt. Cherie Blair pedig – hát ő Cherie Blair… és maradjunk ennyiben.

Ed Miliband és családja (2011)

ed_miliband.jpeg

Jeremy Corbyn csúnyán megbukott elődje 2011-ben még boldog lehetett, hiszen az ellenzék vezéreként minden reménye megvolt arra, hogy egyszer akár kormányfő is legyen. A képről sokat nem lehet elmondani, olyan, mintha valami képkerettel adnák a vásárlónak, amit aztán azonnal ki is veszünk belőle, amint hazaérünk.

Nick Clegg (2013)

nick_clegg.jpeg

Nick Clegg két éve még miniszterelnök-helyettesként pózolhatott ezen a felettébb különös képen, ami úgy néz ki, mintha a gyerekeket ráengedték volna az eredetire egy képszerkesztővel – és pontosan ez is történt.

Alex Salmond (2013)

alex_salmond.jpg

Két évünk lehetett kitalálni, mit akart üzenni a skót miniszterelnök ezzel a képpel (ami egyébként a skót Peter Howson) munkája, de nem jutottunk sokra. Furcsa, na.

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása