Kívül tágasabb

Botrány lett a karácsonyi reklámból

2015.11.26. 06:41, Kívül tágasabb , 3 komment

A John Lewis karácsonyi reklámfilmje intézmény Nagy-Britanniában, minden évben komoly várakozás előzi meg és általában sikert is arat. Most viszont botrány lett belőle, amihez az áruházláncnak nem sok köze van, annál inkább a kliphez felhasznált dal eredeti előadóinak. Ami nem is meglepő, ha tudjuk, hogy az Oasisról (pontosabban a Gallagher-testvérekről) van szó.

john_lewis_2015.jpg

Első pillantásra akár minden tökéletes is lehetne: az évek óta feloszlott Oasis 2009 óta először került fel a brit TOP100-as slágerlistára, ráadásul egészen a 6. helyig rakétázott az együttes Half The World Away című száma, köszönhetően a reklámnak.

Merthogy a John Lewis kisfilmjében a 90-es évek meghatározó manchesteri bandájának dalát használták fel – és a probléma ott kezdődött, hogy az énekes Liam Gallaghert erről előzetesen senki nem kérdezte meg.

Főleg nem a dalt szerző (és egyedül előadó) testvére, a vele legendásan rossz kapcsolatban lévő Noel, aki beleegyezett (nyilván jó pénzért) a nóta felhasználásába, mire Liam állítólag kiborult, és azzal vádolta a bátyját, hogy az eladta magát.

„Liam azzal vádolta Noelt, hogy szégyentelen módon hagyta a John Lewisnak, hogy használják a számot. Azt mondta a családnak és közös barátjaiknak, hogy Noel eladta magát, és viccelődve hozzátette, hogy ezek után nem látják majd szívesen az édesanyjuk házához közeli helyi pubban…” – mondta a The Independent szerint egy közös ismerős.

(A kirohanást egyébként Liam Gallagher menedzsmentje később cáfolta, de ismerve a két zenész viszonyát és az énekes temperamentumát, szinte kizárt, hogy ne lenne igaz…)

A dalt egyébként a norvég énekesnő, Aurora énekli a reklámfilmben, és éppen ez az egyik gond, ugyanis a Half The World Away ettől „szemét” lett – legalábbis a banda korábbi kiadóvezetője, Alan McGee szerint, merthogy ő is beszállt a purparléba.

„Nem tudom, más mit gondol róla, én a magam részéről örülök, hogy Noel bezsebelte a jogdíjait. Remélem, kapott vagy egymillió fontot, mert egyébként a feldolgozás szerintem pocsék” – mondta a nem túl megértő volt kiadófőnök.

A két dalt mindenesetre betettük a posztba, tessék dönteni, melyik tetszik.

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása