A XX. század fordulójának egyik legizgalmasabb egyénisége volt Adolf Loos, a csehországi Brnóban született építész, akinek több munkáját is megcsodálhatjuk a csehországi Plzenben. Elképesztő sorsa, botrányai, és persze művészete megér egy posztot.
Adolf Loos a modern építészet egyik úttörője volt, bár ironikus módon hatása inkább belsőépítészeti megoldásaiban és meglehetősen ellentmondásos, a maga korában nem kis felzúdulást keltő írásaiban él tovább.
Ezeket a belsőépítészeti megoldásokat leginkább talán a csehországi Plzen városában lehet megcsodálni, ahol akkora becsben tartják, hogy külön idegenvezetős túrákat szerveznek rá.
Nem csoda, hiszen a döntően a halála előtt, az 1930-as évek elején megalkotott tervei fantasztikus látványt nyújtanak és bepillantást engednek a város zsidó közösségének II. világháború előtti hétköznapjaiba is.
Érdemes tehát pár sorban megemlékezni róla, annál is inkább, mert rendkívül innovatív egyéniség volt, amivel kiemelkedett kortársai közül (és alaposan megnehezített a saját életét, hiszen túlzás lenne azt állítani, hogy elárasztották megrendelésekkel).
1870-ben született Brnóban, és nehéz lenne azt állítani, hogy könnyű gyerekkora volt. Kőműves édesapja meghalt, amikor Adolf 9 éves volt, de örökségként ráhagyta a súlyos halláskárosodást, ami akkro a gyakorlatban a süketséggel volt egyenértékű.
Egészen 12 éves koráig szinte semmit sem hallott, akkor részlegesen ismét visszatért a hallása. Ha már az egészségnél tartunk, miután megjárta az Egyesült Államokat és visszatért Európába, negyvenes évei végén rákkal diagnosztizálták, ami miatt gyomrát, vakbelét és belei egy részét el kellett távolítani. Mire 50 éves lett, gyakorlatilag teljesen megsüketült.
Botrányos házasságok
Magánéletére nehéz lenne az egyszerű jelzőt használni, hiszen háromszor nősült és mindegyik házasság válással végződött. Először 1902-ben, 32 éves korában alapított családot, párja a színészetet tanuló Carolina Catherina Obertimpfler volt, de a házasság alig három évig tartott, 1905-ben elváltak.
Másodszor 1919-ben adta nősülésre a fejét, választottja az akkor 20 éves (ne feledjük, ekkor az építész már 49 éves volt) osztrák táncosnő és operettsztár Elsie Altmann lett. Ez a házasság éppen csak egy fokkal sikerült jobban, hiszen hét évig tartott.
Adolf Loos megint csak pár év szünetet tartott, majd 1929-ben elvette az író-fotográfus Claire Becket, aki nem kevesebb, mint 35 évvel volt fiatalabb nála. Házasságuk 1932-ig tartott. A volt feleség pár évvel az építész halálát követően írt egy könyvet is a hétköznapjaikról, nemes céllal, mert így szeretett volna pénzt összeszedni egy méltó síremlékre.
Erre szükség is volt, mert Adolf Loos nevét ekkor már nem csak zseniális építészként emlegették, azt alaposan bemocskolta az 1928-ban kirobbant pedofilbotrány. Az akkor már Bécsben élő művészt azzal vádolták, hogy szegény családok 8-10 éves kislányait hívta fel modellként a lakására és ott szexuális aktusra kényszerítette őket.
Az ügyből hatalmas botrány és bírósági tárgyalás lett, ahol részben bűnösnek találták. Nem koncepciós perről volt szó, amit az is bizonyít, hogy az ügy iratait 2008-ban ismét elővették, és bebizonyosodott a vád igaza.
Díszítés és Bűnözés
De térjünk vissza kellemesebb területre, hiszen a botrányok ellenére művészete mind a mai napig nagy hatást gyakorol a régió építészetére. Különösen érdekes 1908-ban megjelent, építészeti szemléletét bemutató műve, a Díszítés és Bűnözés című esszé.
Ennek előtanulmányaként megfigyelte, hogy a börtönbe került elítéltek miként viselkednek büntetésük hosszához és súlyához képest. Arra jött rá, hogy minél súlyosabb bűncselekményt követett el valaki, annál inkább fontosnak tartja környezete indokolatlan túldíszítését.
A Pápuán élők tetoválását is vizsgálva végül arra a következtetésre jutott, hogy a díszítések teljesen fölöslegesek, mert minél díszesebb egy épület, annál gyorsabban megy ki a divatból, válik idejét múlttá.
Mindebből azt a következtetést vonta le, hogy a XX. század elejének „kulturális színvonalán élők” számára semmi szükség a díszítésre, az ettől való függetlenség a spirituális erő jele – mindezzel pedig megalapozta a modern művészet és építészet egy vonulatát.
(Fotók: pilsen.eu)
