Kívül tágasabb

A gyönyörű bőr titka: fürödjön levesben!

2015.06.18. 06:44, Kívül tágasabb , 1 komment

Maximálisan elfogadjuk, és támogatjuk, ha valaki szeretné, ha szép lenne a bőre (nyáron ugye, amikor testünk egészen jelentős százaléka kilátszik, ez talán még fontosabb, mint az év többi részében), és még azt is megértjük, ha valaki egészen sok mindenre képes ennek érdekében. De levesben fürdeni – na, az kicsit túlzásnak tűnik.

ramenfurdo_forras_youtube.jpg

Pedig Japánban van egy olyan szépségszalon, ahol úgy gondolták, semmi sem tehet olyan jót a bőrnek, mint ha a delikvensek egy jó nagy adag tradicionális ottani levesben, a ramenben fürdőznek.

A Hakonéban található Yunessan Spa House szakemberei szerint ugyanis ez a különleges tésztás, húsos leves kifejezetten jót tesz a metabolizmusnak és ezen keresztül a bőrnek is.

„Az emberek újabban egyre jobban figyelnek arra, hogy gyönyör legyen a bőrük, ismerik a kollagén hatását is, márpedig a marhahúsos ramen ezzel van tele. Ráadásul a levesben fürdőzés poén is” – fogalmazott a szalontulajdonos Ichiro Furuya.

Húslevesben fürdeni azért sajátos élmény, nem is mindenkinek jön be. Egy amerikai vendég szerint például nagyon tocsogós és kifejezetten furcsa (mondjuk nagy kérdés, mit várt tőle…).

Japánban a jelek szerint a kollagén az új varázsszó, nemrégiben ugyanis egy új sörmárka, a Precious próbálta meg azzal eladni magát, hogy minden dobozban két grammnyi kollagén található.

Szinte már várjuk az első magyar húsleves-fürdőt (na jó, nem annyira…).

(Mielőtt beindulnának a kommentek, halkan megjegyezzük, hogy a japán egészségügyi hatóságok betiltották az ehető tészta használatát a fürdőhöz, ezért szintetikusat használnak.)

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!
Címkék: szépségipar Japán

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása