Kívül tágasabb

Drámai változás vár New Yorkra

2015.06.16. 06:42, Kívül tágasabb , 7 komment

Gyakorlatilag pár éven belül úgy megváltozhat New York látképe (és itt elsősorban Manhattanről van szó), hogy rá sem lehet majd ismerni. Mint ilyenkor az már szokás, van, aki örül neki és olyan is akad, akit a hideg ráz ki a gondolatra.

new_york_ilyen_volt.jpgNew York - ilyen volt... (fotó: newyorkyimby.com)

Egyre-másra zajlanak az építkezések Manhattanben, az építkezési boom olyan méreteket ölt, hogy akár pár éven belül alapjaiban változhat meg a környék kinézete.

A fő célpont természetesen a legdrágább környékek egyike, a csak „Milliárdos sor”-nak is nevezett 57. utca és közvetlen környezete, ahol mostanság nem kevesebb, mint hat felhőkarcolót is építenek, természetesen a vastag pénztárcájú ügyfelek reményében.

A One57 már több mint 300 méter magas, ezzel a város egyik legmagasabb lakóépülete. De lesz ennél magasabb is, a 432 Park, ami 425 méter lesz, és melyben akad olyan lakás, amit 100 millió dollárért vettek meg. És ez még mindig nem minden, mert a Nordstrom Tower egyenesen 540 méter magas lesz, amikor pár év múlva befejezik.

new_york_ilyen_lesz.jpg...és ilyen

A folyamat ellenzői szerint az építkezéseknek több komoly hátránya is van. AZ egyik, hogy elveszi a kilátást és a napfényt a környező házak elől, a másik, hogy ugyanezt teszi a Central Parkkal, amelynek egyes részeit gyakorlatilag árnyékba borítja. A támogatók pedig nyilván a fejlődéssel, és a már amúgy is egekben lévő ingatlanárakkal érvelnek.

De nem csak a Central Park déli részén nőnek gomba módra az új felhőkarcolók, az egész város folyamatosan felfelé terjeszkedik, így aligha túlzás azt állítani, hogy pár év, és alig lehet majd ráismerni New Yorkra.

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es