Kívül tágasabb

Hova tűntek a politikusi arcszőrök?

2015.06.07. 06:58, Kívül tágasabb , 2 komment

Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban már régen nem látni bajszos-szakállas vezető politikust (Magyarországon ugye ott van Áder János államfő és Kövér László házelnök), a jelenség okai viszont legalább annyira érdekesek, mint maga a tény.

volt_amerikai_elnokok_pete_souza.jpgAmerikai elnökök 2013-ban (fotó: Pete Souza)

Míg bő 100 évvel ezelőtt a nyugati kultúrkörben is hódított az arcszőrzet a férfi politikusok között, addig mára már nyoma sincs ennek, ami annak fényében is érdekes, hogy azért a mindennapi divatban jelen van a bajusz és főleg a szakáll.

Míg a XIX. század legvégén a férfiak 90 százaléka büszkélkedett valamilyen kackiás arcszőrzettel, addig a hetvenes évekre alapjaiban változott meg a helyzet (kivéve a rocbandákat...).

Rendben, de miért nincs szakállas politikus?

Az amerikai kongresszusban kevesebb mint 5 százalék a bajuszt vagy szakállt viselő szenátorok aránya, az utolsó bajszos-szakállas elnök pedig a Fehér Házból 1913-ban távozó William Howard Taft volt.

Az időpontnak ebben az esetben komoly jelentősége van, legalábbis három amerikai szociológus, Rebekah Herrick, Jeanette Mendez és Ben Pryor szerint, akik az arcszőrzettel kapcsolatos előítéleteket és ezek politikára gyakorolt hatását vizsgálták.

A The Society Pagesben publikált kísérlet során arcszőrzettel és anélkül is mutattak képeket, azt kérdezve, hogyan éreznék magukat, ha az alanyok politikai pozíciót töltenének be.

A kísérlet eredménye az lett, hogy az arcszőrzettel rendelkező politikusokat sokkal férfiasabbnak ítélték, ez viszont kétélű fegyver, hiszen a maszkulinitáshoz az agresszió képzete is társul a kompetencia mellett, és a női válaszadók úgy vélték, az ilyen férfiak kevésbé megértőek és barátságosak a hölgyekkel.

Magyarán: minél több és erőteljesebb arcszőrzete van egy férfinak, azt annál szexistábbnak tartják a (női) választók. És itt lép be a képbe az a bizonyos 1913-mas év, hiszen ekkor még a nők nem rendelkeztek választójoggal az Egyesült Államokban, így ilyen tényezőkre nem kellett a politikusoknak figyelemmel lenni.

Más kérdés, hogy semmilyen bizonyíték nincs arra, hogy az arcszőrzet befolyásolná adott politikus népszerűségét, vagy hogy hányan szavaznak rá. Ugyanakkor már az is elég, hogy az arcszőrzettel kapcsolatban ilyen előítéletek élnek a modern politikában, így aztán a politikai sikerekre áhítozók inkább nem kockáztatnak.

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!
Címkék: politika arcszőrzet

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása