Kívül tágasabb

Hamis vádakkal készítik ki a tanárokat

2015.03.31. 06:54, Kívül tágasabb , 14 komment

Egyre több tanár hagyja ott a katedrát, aminek egyik oka az ellenük felhozott, gombamód szaporodó, gyakran hamisnak bizonyuló vádak özöne. Ráadásul sokszor az sem segít, ha utóbb kiderül, hogy semmi rossz nem történt, mert a karrierjük addigra megtörik.

angol_iskola.jpg

Minden ötödik iskolai dolgozót (jellemzően ugye tanárokat) vádolt már meg diák alaptalanul – állítja egy brit pedagógusok körében végzett (és a Sky televízió által ismertetett) felmérés, ráadásul emellett van még 7 százalék, akiket szülők vagy más családtag által ért ilyen vád.

A tanárokat és óraadókat tömörítő Association of Teachers and Lecturers (ATL) felmérése (melyben 685 iskolai dolgozót kérdeztek meg Angliában, Walesben és Észak-Írországban) szerint az ilyen helyzetekből származó stressz az egyik oka annak, hogy a pedagógusok egyre nagyobb számban hagyják ott a pályát.

„A néhai férjemet egy tanítványa vádolta meg hamisan. Noha az ügyészség fenntartotta, hogy semmi nem történt, a férjem az ügy végére megtört ember lett. Rövid időre még visszatért tanítani, de az idegrendszere felmondta a szolgálatot. Egy rossz családi körülmények között élő gyerek hamis vádaskodása tönkretette a családomat. A férjem szívrohamban hunyt el az ötvenes éveiben” - mesélte egy (szintén tanár) feleség.

„Az egyre növekvő számú vádaskodás az egyik oka annak, hogy a tervezettnél korábban otthagyom a pályát. A szülők gyengekezűsége oda vezetett, hogy a gyerekek azt csinálnak, amit akarnak. Mivel lassan képtelenség lesz anélkül fegyelmezni a gyerekeket, hogy az visszaütne, az ilyen típusú ügyek egyre gyakoribbak lesznek, és a legjobb tanárok fogják elhagyni a pályát” - vélte egy kenti általános iskolai tanár.

A probléma olyan mértékű lett, hogy már a szakminisztérium is foglalkozik vele, a tárca szóvivője szerint felismerték, milyen „extrém veszélyeket hordoz” mindez magában, fel is hívták az intézmények vezetőinek figyelmét, hogy álljanak ki a munkatársak mellett, hogy azok megint arra tudják fordítani energiáikat, ami a dolguk, azaz az oktatásra.

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása