Kívül tágasabb

Kitálal a legendás maffiafőnök fia

2015.01.20. 06:39, Kívül tágasabb , 1 komment

John Gotti az amerikai szervezett bűnözés egyik legnagyobb legendája volt. A Gambino-család néhai feje fénykorában a lapok sztárja volt, és egy ideig fia is a nyomdokaiban haladt – amíg ott nem hagyta a maffiát. Most pedig könyvet írt az életéről.

cim_17.jpg

Az Apám ányékában című könyv szerzője, John „Junior” Gotti hétfőn megjelent könyvében részletesen vall apjáról, a maffián belüli életről és az azt követő időszakról is.

konyv_1.jpgGotti Jr. anyja ellenkezése ellenére írta meg a könyvet, melyben sok érdekes történet olvasható az 1992-ben letartóztatott „Teflon Donról” (azért hívták így, mert egészen addig sosem tudták elkapni, mindig kicsúszott az igazságszolgáltatás markából), aki 2002-ben a börtönben halt meg. (Az ifjabbik Gotti is ült, ő 2009 decemberében szabadult.)

A könyvben szó esik arról is, hogyan látogatta meg rendszeresen családját a bebörtönzött idősebbik Gotti. Az ún. „fogorvosi eltáv” lényege az volt, hogy a maffiafőnököt két őr kísérte el a városban lévő fogorvoshoz, ahol aztán a hátsó ajtón Gotti egyszerűen kisétált, és hazament a családjához.

Miközben a Gambino-család feje otthon kényelmesen átöltözött és a családjával múlatta az időt, addig a (több száz dollárral lefizetett) őrök türelmesen üldögéltek a fogorvosi váróban. Amikor a megbeszélt idő letelt, a Teflon Don kényelmesen visszament a fogorvoshoz, kijött a rendelőből, és visszamentek együtt a börtönbe.

A könyvben az ifjabb Gotti részletesen leírja azt is, milyen volt a beavatási szertartása (ez egyébként nemigen különbözött a filmekben, mondjuk A Keresztapa-trilógiában látható jelenetektől), és ír arról is, miért csatlakozott a maffiához.

Érdekes, hogy Junior Gotti 2010-ben egyszer már 375 oldalt megírt a könyvből, de akkor anyja kérésére széttépte a kéziratot, most azonban erre nem volt hajlandó, mert nemrégiben derült ki, hogy egy John Alite nevű volt maffiózó könyvet ír a Gambino-családról.

john_gotti_idosebb.jpgAz idősebb John Gotti

„Ha soha többet nem beszélsz velem, akkor majd megtanulok együtt élni vele, a te választásod, de nem fogok itt ülni és végignézni, hogy kicsinálnak engem és apát. Nem, anya, jogom van rá, hogy megírjam a saját történetünket” – emlékezett vissza a beszélgetésre John Junior Gotti.

A magunk részéről mi nagyon kíváncsiak vagyunk mindkét könyvre, hátha a kettőből összeáll egy viszonylag igaz kép.

(via)

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es