Kívül tágasabb

Őrült jövendölések a múltból

2015.01.05. 06:43, Kívül tágasabb , 2 komment

Békaemberek a víz alatti farmokon, mindent gyógyító csodapirula, egyszemű emberek és még sorolhatnánk hosszan azokat a jövendöléseket, melyeket pár évtizede komoly szakemberek írta le, és melyek ma már (még?) inkább nevetségesek, mint komolyan vehetők. Ezek közül mutatunk be párat.

szagos_teve.jpeg

A jövendölésekben mi a magunk részéről azt szeretjük a legjobban, amikor utólag visszatekintve jókat lehet mosolyogni azon, mennyi (nem) jött be belőlük. Aztán persze mi is gondolunk vadakat arról, mi lesz 10-20-50 vagy 100 év múlva. A Time magazin az alapítása óta eltelt bő 90 év terméséből válogatott, mi pedig közreadjuk, mert jó móka.

A jövő emberei Küklopszok lesznek

Igen, alighanem egy szemmel kellene szemlélnünk a világot, legalábbis ha bejött volna Dr. Thomas Hall Shastid 1933-mas jövendölése. Egyelőre szerencsére nem jött be, bár védelmében annyit el kell mondanunk, hogy azért ő is hosszabb távra gondolta ezt a nem kis változást.

A „Jövő arca” című cikkében anno azt írta, hogy ez a szem ott lenne, ahol most az orrnyergünk található, a folyamatot pedig azzal indokolta, hogy az emberi szem eredetileg azért lett olyan, amilyen most, hogy távolba lehessen látni vele, de miután „a modern ember olvas, ír, órát javít, képeket néz, stb.” azaz elsősorban közelre néz, nincs igazán szüksége arra, hogy messzire lásson.

A csodapirula

Az emberiség régi vágya egy minden gyógyító csodapirula, egy svájci orvos 1956-ban úgy vélte, minden bizonnyal kifejlesztenek valami hasonlót a jövőben. Kora egyik legnevesebb sebésze, Francois Ody úgy gondolta, ez a bizonyos pirula annyi energiát sugároz majd a beteg szervezetébe, hogy az órákon belül meggyógyul.

Békaemberek a hínárfarmokon

A jövőben az élelmiszerhiányt hínárfogyasztással ellensúlyozza majd az emberiség, jövendölte a RAND Corp. 1966-ban. Márpedig a hínárokat valahogy elő is kell állítani, ehhez kellenek majd a békaemberek.

„A tengerekben létrehozott farmokon hatalmas hínár- és egyéb tengeri növényfarmokat hoznak majd létre, amiket víz alatti farmerek gondoznak – békaemberek, akik hónapokig élnek majd a tenger alján kialakított bunkerekben” – írta a tanácsadó cég. Noha a tengeri növényeket adalékanyagként már most is használják, azért a magunk részéről egyelőre kihagynánk a hínárrántottát.

A házastársak titokban irányítják majd egymás hangulatát

Ez is az előbbi 1966-os cikkből származó jövendölés. A RAND Corp. szerint ha egy házaspár egyik fele különösen veszekedős hangulatban lesz, akkor a másik csak leugrik a gyógyszertárba, megveszi a tablettát, amit aztán kávéval bead.

Mondjuk nyugtató már a hatvanas években is volt, de amire itt alighanem gondoltak, azaz az agy irányítása, szerencsére még odébb van. Addig marad a jó öreg pohár bor…

A paradicsom kocka alakú lesz

A mezőgazdaság XX. század közepén végbement gépesítése drasztikusan megváltoztatta a gazdálkodás világát. Ennek egyik következményének gondolták például a kocka alakú paradicsom kifejlesztését, ami logikus gondolat, hiszen jelentősen megkönnyítené a gépesítést és a szállítást.

A Deere & Co. kutatási és fejlesztési vezetője szerint mindez nem csak a szállítást könnyítené meg, hanem a szendvicsek elkészítését is…

A tévékorszak unokái nem tudnak majd olvasni

Amikor 1951-ben átadtak egy új tévéállomást, a Time a tévézés hátrányairól is írt. „A ma embere folyamatosan egyre kevesebbet olvas” – így a szerző, aki azt a következtetést is levonta, hogy a tévé egyre több és több, korábban olvasással, gondolkodással töltött szabadidőt vesz majd el az emberektől.

„A 21. századra az emberek minden kétséget kizáróan kancsalok, púposak és a sötétség imádói lesznek, akik jó eséllyel olvasni sem tudnak majd” – így a kissé talán pesszimista szerző.

Jön a szagos televízió

Alig több mint két évtizeddel ezelőtt, 1992-ben gondolta úgy a M.I.T. Media Labjának akkor igazgatója (azaz nem akárki), hogy hamarosan a televízió minden érzékszervünkre hat majd, nem csak a szemünkre és a fülünkre.

Nicholas Negroponte úgy gondolta, a XXI. században jön majd a holografikus tévé, ami például a szaglószervünkre is hat majd, és melynél a különböző hatások attól függnek, mit nézünk éppen. (A nyitóképen balra Mike Todd Jr. amerikai filmproducer és Hans Laube svájci feltaláló látható a szagos tévé, a Smell-O-Vision prototípusával 1959-ben.)

Nem állítanánk, hogy a dolog soha nem fog megvalósulni, ráadásul az évszázadból is van még hátra 85 év, a magunk részéről mi csak annyit kérünk, hogy lehessen majd a szagokat ki is kapcsolni…

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!
Címkék: jövő találmány

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása