Kevés nehezebb munka van a világon, mint rákhalászként dolgozni a Bering-tengeren. Embert próbáló, 20 órás munkanapok kegyetlen körülmények, hideg és hatalmas hullámok között, miközben az ember azt sem tudja, hány napig marad kint a vízen. Egy fotós képekben számolt be tapasztalatairól.

Corey Arnold még 2002-ben döntött úgy, hogy maga mögött hagyja San Franciscót és Alaszkába költözik, ahol valóra váltja régi álmát és halász lesz. Korábban az egyetemi nyarak idején már dolgozott egy lazachalászokat szállító hajón, ekkor pedig a Rollóra, egy rákhalász-hajóra szerződött.

Az volt a szerencséje, hogy olyan kapitányba botlott, aki megengedte neki, hogy amikor ideje engedi (ez azért nem volt túl gyakran) fogja a masináját és képeket készítsen a halászok mindennapjairól. Ebből lett aztán a „Fish Work: Bering Sea” című kötet.

A Bering-tengeren évente két rákhalászati szezon van, az egyikben a királyrákokat célozzák meg a másikban a királynő tarisznyarákokat (vagy jeges-tengeri pók). Mindkettő egy-két hónapig tart csupán, ezen idő alatt kell annyi rákot fogni, aminek az eladásából a halászok meg tudnak élni.

Corey Arnold az első szezonban egy-két, a másodikban 3-5 alkalommal szállt tengerre, több évet is lehúzva így. A Bering-tenger (nagyon leegyszerűsítve) Alaszka és Szibéria között terül el és egyike a világ legveszélyesebb halászhelyeinek. Az erős áramlatok, az állandó hatalmas hullámok finoman fogalmazva sem könnyítik meg a halászok életét.

A fotós-halász szerint a tengeren állandó vihar van, amire a Rollót természetesen felkészítették, ám még így is elég félelmetes (legalábbis külső szemmel nézve). Az alaphullámzás is 3-6 méter, de Corey Arnold azt mondja, ő nem egyszer látott 15 méteres hullámokat is, míg a hajó kapitánya, Eric Nyhammer azt állítja, kormányozta már hajóját 24 méteres hullámok között.

Corey Arnold szerint ő elég ritkán látta idegesnek a kapitányt, ám amikor az, a csapat többi tagja tudja, hogy ideje elkezdeni aggódni. A szinte állandó viharokat nagyon nehéz megszokni: „Állandósul a tengeribetegség, és képtelen vagy aludni, mert lehetetlen megmaradni a priccsen anélkül, hogy a hullámok ide-oda lökdösnének”.

Egy-egy út általában 5-12 napig tart, ebből 1-2 nap, mire a hajó kiér a kinézett területre. Indulás előtt háromhónapnyi ételt pakolnak fel, bár ez gyakorlatilag sosem fogy el. A hajószakács folyamatosan készíti a friss rákételeket és egyéb tengeri herkentyűket, amiket a nap során fognak ki. A halászat kőkemény meló, így zsírban, fehérjében és Omega-3 zsírsavakban gazdagon kell étkezni.

Ha egyszer a hajó megérkezett a kiszemelt területre, addig marad ott, amíg meg nem telik rákkal. Ha minden jól megy, akkor ehhez elég három nap, de ha nincs szerencséjük, akár 8-9 napig is kint kell maradniuk.

A problémát természetesen az jelenti, hogy ember nem képes megmondani, pontosan hol is vannak a rákban gazdag területek. Így aztán elég sokat kell próbálkozni, amíg végül sikerrel járnak. „Képtelenség előre megmondani, mit lesz a rákhálóban. Ugyanúgy lehet teljesen tele, mint tökéletesen üres. Akár napokig is húzkodhatjuk ki az üres ketreceket” – mondta Corey Arnold.

A rákhalászat ugyanis alapvetően különbözik attól, amit mi, átlagemberek halászatnak gondolunk, ugyanis ketrecekkel történik. Egy-egy ilyen ketrec üresen is 360 kiló körül nyom, azaz csak csörlőkkel lehet vízbe engedni, amikor pedig tele van, természetesen még nehezebb.

Ha jó nap volt, és sikerült sokat fogni, akkor a rákokat a fedélzeten válogatják szét egy speciális asztalon. A méreten aluli darabokat (mert rákoknál is van ilyen) visszadobják a tengerbe.

Amíg a tengeren vannak, a halászok embertelenül sokat, napi 20 órát dolgoznak, természetesen minden nap. Ez természetesen fizikailag nagyon kimerítő, ugyanakkor Corey Arnold szerint megéri, hiszen ha sikerül egy nagy raj közepébe találni, akkor megütöd a jackpotot és rengeteg pénzt kereshetsz: „Ami engem illet, én inkább dolgozok rövid időn keresztül nagyon sokat, mint ugyannyi órát egy évre széthúzva”.

Persze a kemény munka mellett a humor sem hiányzik a hajókról, mint azt Corey Arnold egyik képe is bizonyítja. Ő maga azt mondja, az vonzotta ehhez a szakmához, hogy nagyon sokféle embert ismerhet meg, akikkel együtt építenek maguk köré egy időleges civilizációt és megosztják egymással ezt az őrült kalandot.

(via)