Kívül tágasabb

Ez durvább, mint a 4-es metró

2014.07.17. 06:43, Kívül tágasabb , 9 komment

Mikor már azt hinnénk, a 4-es metró építése kapcsán minden elképzelhető (és pár elképzelhetetlen) szerencsétlenkedést láttunk, jönnek a franciák és bebizonyítják, hogy simán felül tudják múlni a magyar fővárost.

A történet még 2005-ben kezdődik, amikor a párizsi metró felújításakor 30 darab új mozgólépcsőt rendeltek. Azokat rendben le is szállították, de az elmúlt szűk évtizedben állandó probléma volt velük, rendszeresen elromlottak.

Az állandó javítgatás nem kevés pénzbe, éves szinten is több tízezer euróba került a francia fővárosnak. Most nyilvánosságra került a valódi ok: a mozgólépcsők 90 cm helyett egy méter szélesek, és ez a plusz 10 cm a jelek szerint kifogott a kivitelezőkön.

A működtető most unta meg a dolgot, és közölte, hogy a jövő év folyamán lecserélik a rossz mozgólépcsőket. A csere költsége nem lesz csekély, a hírek szerint körülbelül 6 millió euróba (1 milliárd 860 millió forintba) kerül majd.

A Le Figaro szerint a párizsi közlekedési vállalat már meg is kezdte a lépés jogi előkészítését, hiszen nyilván nem akarják ők kifizetni a teljes összeget, úgyhogy a beszállító CNIM (Constructions industrielles de la Méditerranée) vezetőinek alighanem lesz pár álmatlan éjszakájuk.

A franciákra egyébként rájár a rúd, hiszen nemrégiben kiderült, hogy 2000 olyan új vonatot rendeltek, melyek 3 cm-rel szélesebbek az eddigieknél, aminek következtében nem kevesebb, mint 1300 vasútállomást kell átépíteni, hogy meg tudjanak állni ott a szerelvények. Ez az apró (…) tévedés akár 126 millió eurójába is kerülhet a francia vasútnak.

(via)

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása