Kívül tágasabb

Brutális brazil börtönök belülről

2014.06.14. 06:50, Kívül tágasabb , 17 komment

A labdarúgó-világbajnokság (és majd a riói olimpia) idején a szokásosnál is több turista érkezett / érkezik Brazíliába, ahol azért finoman szólva sem minden a csodálatos környezet. Ott vannak például a börtönök, amely tényleg pokoli helyek.

Noha nagyon büszkék vagyunk a címben sikeredett négyes alliterációra, a brutális helyett könnyen használhattuk volna a pokoli jelzőt a brazíliai börtönhelyzet leírására.

A posztban látható fényképeket az olasz fotós, Giuseppe Bizzarri készítette, akit (ritkaság!) beengedtek a hírhedt Sao Paulo-i börtönbe. Amit ott tapasztalt, az egészen elképesztő tömegnyomor és az „egyetemi szintű” oktatás – a bűnre.

Giuseppe Bizzarri két évtizeden keresztül élt Brazíliában, és (mint fogalmazott) az egyik legjelentősebb bűnszervezet, az FCC gyakorlatilag továbbképző intézményként használja a börtönöket.

„Az FCC egy olyan bűnszervezet, amelynek a börtönökön belül és kívül is jelentős a támogatottsága, az országos politikában és a helyi önkormányzatoknál is komoly befolyással rendelkezik” – mondta a fotós.

Az FCC nem sokkal a Carandiruban történt börtönlázadás és az azt kísérő mészárlás után jött létre. 1992. október 2.-án a katonai rendőrség megrohamozta az intézményt, ahol a rabok fellázadtak az embertelen körülmények miatt (a 3000 férőhelyesre tervezett börtönben több mint 8000 elítéltet zsúfoltak össze), a vérengzésben 111 rab veszítette életét – ez minden idők egyik legnagyobb emberi jogsértése Brazíliában.

Az FCC persze nem ministránsgyerekek gyűjtőhelye, létrejötte óta már két alkalommal is szervezett börtönlázadást Sao Paulo államban, rendszeresen támadnak meg rendőrörsöket, bankokat, és stratégiai jellegű épületeket.

Visszatérve a börtönhelyzetre, az ENSZ már többször felhívta a brazil hatóságok figyelmét a tarthatatlan állapotokra. Elsősorban a túlzsúfoltság okoz gondot, és ez a képeken is jól látszik.

A bűnözés visszaszorítását nehezíti, hogy az elítéltek általában családot hagynak odakint, akiknek gyakran szintén nem marad más lehetőségük a megélhetés biztosítására, mint a bűnözés. Egyre több nőt fognak el kábítószerek csempészéséért, a helyzet odáig fajult, hogy egyre több női börtönt kell építeni.

„A börtönökben a helyzet brutális, a zsúfoltság miatt terjednek a fertőző betegségek, a tuberkulózis, ami ráadásul már a külvilágban is gondokat okoz, hiszen a szabadulóknak gyakran fogalmuk sincs arról, hogy fertőzöttek” – hívta fel a figyelmet Giuseppe Bizzarri.

A képeket elnézve a Brazíliába látogató szurkolók (angolok figyelem!) helyében mi visszafogottan viselkednénk.

(via)

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása