Kívül tágasabb

Megrázó selfie-k a családon belüli erőszakról

2014.06.04. 06:59, Kívül tágasabb , 15 komment

Az utóbbi időszakban, hozzáteszem szerencsére, úgy tűnik egyre inkább igyekeznek felhívni, például társadalmi szervezetek is a figyelmet a családon belüli erőszakra és arra, hogy milyen gyakran rejtve marad. Egy amerikai nő is kiveszi a részét abból, hogy a figyelem ráirányuljon erre a kérdéskörre, méghozzá megdöbbentő módon.

3_153.jpg

Hiszen ő maga az erőszak elszenvedője. A selfie megosztásával pedig dokumentálja a történteket, illetve az igencsak durva képekkel az embereket is fel akarja rázni. Őt a volt barátja verte meg, akivel nemrég szakított, éppen azért, mert bántalmazta.

Angela Brower a Facebookon azt írta: „Szerintetek így néz ki a szerelem?” Különösen a vele azonos helyzetben lévő nőket szeretné a képekkel ráébreszteni arra, hogy ne szégyenkezzenek amiatt, ami velük történt, hanem igyekezzenek minél hamarabb kikerülni a szituációból. Többek között egy idézetet is közzétett a Facebook oldalán: „Nem az a kérdés, hogy valaki miért bánt, hanem azt, hogy miért hagyod, hogy ezt megtegye.”

2_161.jpg

A nő ezen felül pénzt is gyűjt orvosi költségeire, mert a biztosító csak azok felét állja, neki pedig nincs megspórolt pénze. Az Egyesült Államokban naponta három nő hal meg családon belüli erőszak következtében.

1_180.jpg

Magyarországon a tavalyi adatok szerint minden ötödik nőt érinti a családon belüli agresszió, amelybe hetente egy nő, havonta pedig egy gyermek hal bele.

Ebből is látszik, hogy a gyakran kissé bugyuta selfie, ha nem csak celebek csinálják magukról szórakozásként, 
akár jó célokat is szolgálhat. Ahogy például múltkor is megírtuk, hogyan próbálják felhívni Tunéziában a kormányzat figyelmét az utcákat elborító szemétre.

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es