Kívül tágasabb

Plüss asztaltárssal a magány ellen

2014.05.20. 06:51, Kívül tágasabb , 2 komment

Hát, elsőre eléggé rosszul hangzik, az ötlet mégis bombasiker Japánban. Egy kávézó bevezette, hogy a nevéhez és dizájnjához illeszkedő plüss figurát ültet egyes asztalokhoz, hogy az egyedül érkező vendég ne érezze magát kényelmetlenül.

Hát nem tudom, az első reakciónk az lenne erre, hogy GÁÁÁÁZZZ, vagyis így ebben a formában sokkal kellemetlenebbül éreznénk magunkat, egy hatalmas fehér plüss figurával, mint egyedül elüldögélve az asztalnál. Hiszen így legalább messziről üvölt az asztalnál ülőről, hogy magányos, szegény. De lehet, hogy csak a mi hozzáállásunk nem megfelelő.

Térjünk a lényegre, a kávézó-étterem, ahol bevezették az óriás plüss asztaltársaságot, mindenesetre rendkívüli népszerűségre és forgalomra tett szert. Így még az is élvezheti a fehér, vízilószerű plüssök, a Muminok társaságát, aki nem is egyedül érkezik, éppen mert velük szeretne vacsorálni.

A Muminok nagyon népszerűek Japánban, ahol szülőhazájuk Finnország után hamarosan az ő figuráikkal benépesített vidámpark is nyílik hamarosan.

Japánban nem ez az első hasonló próbálkozás. Egy bloggernek elege lett a párocskák látványából, miközben neki gyakran egyedül kellett elfogyasztania az ételét egy étteremben, így kitalált néhány fotótechnikát, hogy hogyan oszthasson meg mégis valaki, aki szingli „páros” képet magáról. A világban, ahol a látszat és a megosztás fontosabb, mint a valóság. A képzeletbeli randik komoly ismertséget szereztek a fiatal bloggernek, akit vannak, akik másolni akarnak, de a nagymamája sírva fakadt, amikor a képeket meglátta.

(via)

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!
Címkék: magány mumin Japán

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása