Kívül tágasabb

Az enyészeté lett a stadion

2014.05.03. 06:55, Kívül tágasabb , 1 komment

Magyarországon most dühöng a stadionépítési láz, Amerikában ezen már rég túl vannak, ráadásul valószínűleg nem is kampányszerűen csinálták. Ott már inkább a lepukkanó nagy épületekkel van probléma. Egy amerikai focicsapat, a Detroiti Oroszlánok már 12 éve lecserélték régi stadionukat, de mi lett vele?

Egy részét eladták, így például a lelkes szurkolók megvehettek székeket emlékül, amiket aztán el is szállítmányoztak a stadionból. Május közepére online aukciót szerveznek, ahol minden további mozgathatót eladnak, a WC-től, az eredményjelző táblán át a popcorn gépig.

A létesítmény – a Silver Dome - 1975-ben készült el, 62 ezer néző előtt nyitották meg egy mérkőzéssel, amin természetesen a házigazda nyert. A csapat 2002-ben kapott új otthont, de utána még évekig koncertekre és egyéb rendezvényekre használták az épületet. 2009-ben megvásárolta egy ingatlanfejlesztő cég, nagyjából az eredeti érték századrészéért, de azóta sem csinált vele semmit, és nem is közölte, hogy mik a tervei az épülettel. Jelenlegi állapota mindenesetre nem túl szívderítő.

A világon még sok, például olimpiai park hever parlagon, amelyeket annak idején igen komoly összegek befektetésével, egyes országok erőn felül építettek, utólag mégsem tudják hatékonyan kihasználni.

(via)

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása