Kívül tágasabb

Hihetetlen, hogy itt emberek élnek

2014.04.17. 06:44, Kívül tágasabb , 9 komment

A venezuelai fővárosban 1994 óta áll befejezetlenül egy 45 emeletes toronyépület, amelyet azonban lassan elkezdtek megtölteni a lakók, jelenleg már több mint ezren élnek benne elképesztő körülmények között.

cím_206.jpg

A Caracas központjában található El Torre de David (azaz Dávid-torony) a venezuelai gazdasági válság és az emberek elszegényedésének élő emlékműve. Az építkezés 1994-ben akadt el, amikor a fejlesztője meghalt, a hamarosan bekövetkező bankválság miatt már nem is folytatódott.

Az épületet a befektetők magára hagyták, a caracasiak azonban nem, annál is inkább, hiszen a főváros lakosainak igen jelentős része (egyes statisztikák szerint mintegy hétharmada) szegénynegyedekben él.

A bő egy évtizedig szinte teljesen üresen álló épületbe a 2000-es évek közepén kezdtek el szállingózni az emberek, akik egyre többen és többen lettek, mígnem 2012-ben már legkevesebb 750 család (!!) élt a toronyházban.

Az épületnek saját infrastruktúrája és gazdasága lett, a lakók összedobják a pénzt, hogy legyen folyóvíz és áram, de fenntartanak tornatermet és egy templomot is.

(via)

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása