Kívül tágasabb

Hova tűntek a női rapperek?

2014.03.12. 06:38, Kívül tágasabb , komment

Salt-n-Pepa, Eve, Lauryn Hill, Missy Elliot, Foxy Brown, Amil, Monie Love, Queen Latifah - a 80-as és 90-es évek nagy sztárjai voltak, mindannyian nagy kiadóknál érték el sikereiket. Hova tűntek az utódok?

Nicki Minaj.jpgNicki Minaj

Harminc éve nem állt ilyen kevés női rapper nagy kiadó alkalmazásában, mint az utóbbi években. Az okok sokrétűek, de van köztük egy egészen megdöbbentően profán is – mindjárt rátérünk.

A helyzet az, hogy míg a nyolcvanas-kilencvenes években több mint 40 olyan női rapper volt, akinek valamelyik jelentős kiadó jelentette meg lemezeit, addig 2010-re ez a szám egészen megdöbbentően alacsonyra zuhant. A rapperek között összesen három (!!) olyan nő akad, akiben valamelyik nagy kiadó fantáziát lát.

Nicki Minaj, a kivétel

Az az igazán döbbenetes ebben, hogy négy éve, amikor Nicki Minaj Pink Friday című lemeze platina lett, már azzal is egy nyolc éves csöndet tört meg. „”Nicki Minaj eladási sikerei jelentik a kivételt az elmúlt évtizedben, és törik meg azt az íratlan törvényt, mely szerint a női rappereknek nincs keresnivalójuk az elit művészek körében” – írta elemzésében Erik Nielson, a Richmond Egyetem hip-hop kultúrát és afrikai-amerikai irodalmat tanító oktatója.

Visszatérve az aranykorra, 20-25 éve a férficsapatokban is akadt egy-egy női előadó (a Death Rowban Lady of Rage, a Flipmode Squadben Rah Digga, a Native Tonguesban Monie Love), a nők olyan jelentős szerepet játszottak, hogy 2003-ban külön kategóriát kaptak a Grammy-díjak között.

A tündöklés nem tartott sokáig, két évvel később a Grammy ejtette a kategóriát, mert annyira visszaesett a nagy kiadókhoz szerződött nők száma. A jelenség okai sokrétűek, ám MC Lyte (az első rapper nő, aki szólólemezt adott ki) egy egészen sajátos magyarázattal is szolgál.

Túl nagy a kockázat?

Szerinte a nők eltűnésének egyik oka az, hogy a kiadók szerint sokkal kockázatosabb szerződtetni őket, mert egyszerűen sokkal többe kerül a megfelelő megjelenés kialakítása.

A frizura, a smink, a ruhák külön-külön nem kerülnek borzalmasan sokba, de ezek az összegek összeadódnak, és (különösen a férfiakhoz képest) akár már középtávon is jelentős összegeket emészthetnek fel. Ha ehhez még hozzávesszük, hogy a lemezeladások tekintetében is keményebb kihívás elé néznek mint a férfiak, akkor mindjárt érthetőbb, hogy a kiadók nem szívesen kockáztatnak.

A női előadók persze nem tűntek el, csak éppen a nagy kiadók nem vesznek róluk tudomást. Egy fiatal tehetség, Sharaya J arról számolt be, hogy amikor sikerült mégis odáig eljutnia, hogy bemutathassa a felvételeit az egyik nagy kiadó vezetőinek, azok rögtön azt javasolták neki, hogy vegyen magas sarkút, lenge ruhát és „adja el szexszel” a zenéjét.

A gond tehát mégis csak az (ha nem vesszük be a fal dumát a drága frizuráról és ruhákról, hiszen egy több milliárd dolláros iparágban azért ez az érv nehezen vehető komolyan), hogy a rap annyira a férfiak játszóterévé vált, hogy a nőket és mondanivalójukat a nagyok ma egyszerűen nem veszik komolyan és kiszorítják őket a piacról.

Ami még csak nem is egyedi jelenség az Egyesült Államokban sem, ahol például az építészhallgatók fele nő, a szakmában mégis csak 18 százalékos az arányuk.

(via)

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása