Kívül tágasabb

A világ legzseniálisabb tökei

2013.10.28. 06:47, Kívül tágasabb , 4 komment

Egy poszt erejéig mi sem tudjuk megállni, hogy ne foglalkozzunk Halloweennel és a tökfaragással, már csak azért is, mert mi is nekiálltunk a hétvégén. Ne aggódjatok, nem a mi kreálmányainkat mutatjuk meg, hanem Ray Villafane alkotásait, márpedig Ray Villafane alkotásai alighanem a leginkább zseniálisak széles e világon. Mi legalábbis simán elájultunk.

cím OK_2.jpg

A Villafane Studios Arizona államban található és fő profilja a zseniálisnál zseniálisabb tökfigurák megalkotása, és mivel ezt nem lehet egész évben csinálni, készítenek homokszobrokat, játékokat is.

Ray Villafane nem akárki: a 44 éves amerikai művész (mert amit csinál, az szerintünk nem kérdés, hogy művészet) New York Queens negyedében született és Long Islanden nőtt fel. Miután elvégezte a New York-i School of Visual Arts egyetemet, tanár lett Michiganben, ahol művészetet oktatott.

cím_155.jpg

1_106.jpg

2_91.jpg

3_84.jpg

Szórakozásból kezdett agyagból és viaszból szobrokat készíteni, ami olyan siker lett, hogy 2006-ban ott is hagyta a tanári pályát, hogy minden idejét a hobbijának (és akkor már megélhetésének) szentelhesse.

A következő évtől az igazi hírnév is megérkezett, részt vett a Food Network tévé showjában, majd jöttek a megkeresések és további médiaszereplések. Faragott tökszobrokat az Egyesült Államok elnökének csakúgy, mint Heidi Klumnak vagy Martha Stewartnak.

4_75.jpg

5_70.jpg

6_61.jpg

Aztán összeállt a nem kevésbé nagyszerű Andy Bergholtz-cal, akivel összehoztak egy igazi Dream Teamet és megalakították a Villafane Studios-t.

A képek és az alkotások pedig önmagukért beszélnek!

7_47.jpg

8_36.jpg

9_23.jpg

10_17.jpg

(via)

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es