Kívül tágasabb

Botrányos reklámok

2013.06.22. 06:50, Kívül tágasabb , 7 komment

A minap írtunk arról, hogy egyre jobban terjednek azok a reklámok, melyek többé avagy kevésbé meztelen férfiakkal próbálnak meg termékeket eladni. Ennek kapcsán eszünkbe jutott, kicsit körülnézünk a reklámtörténetben, melyek okozták a legnagyobb felzúdulást, váltottak ki heves érzelmeket a közönségből.

szex_Sisley.jpg

Válogatásunk teljes mértékig szubjektív, legalább annyira eklektikus, és reményeink szerint vitaindító is lesz. Próbáltunk egy-két nagyobb kategóriát meghatározni, de nem szeretnénk túlmagyarázni a dolgot, mert ebben az esetben fokozottan igaz, hogy a képek magukért beszélnek.

Az egyik kategóriánk a családon belüli erőszak, ami érthető módon egyike a legkényesebb és legtöbb vitát kiváltó témáknak.

Erőszak_BaF.jpg

Erőszak_Women's Aid.jpg

Erőszak_gyerekmolesztálás.jpg

Erőszak_Amnesty.jpg

Erőszak_Amnesty 2.jpg

Erőszak_szóbeli agresszió.jpg

A Benetton tulajdonképpen egy külön kategória is lehetne, hiszen hagyományosan erős társadalmi üzenetekkel reklámozza a saját termékeit, és nem lehet azt állítani, hogy sikertelenül tenné.

Benetton.jpg

Benetton 2.jpg

A politikai hirdetések között is találtunk olyat, ami legendásan nagyot dobott egyik vagy másik párt népszerűségi indexén. Például a következő, melyet a Saatchi and Saatchi készített a brit Konzervatív Pártnak még 1979-ben, és mely utal egyfelől az akkor az országban uralkodó borzasztó gazdasági viszonyokra (munkanélküliség), másrészt ennek örvén jó nagyot üt az akkor kormányzó Munkáspárton.

Saatchi and Saatchi.jpg

A végére hagytuk annak bizonyítékát, hogy szexszel tényleg mindent el lehet (vagy meg lehet próbálni) eladni: legyen az ketchup, fényképezőgép vagy Post-it. Mi több, még egy dohányzásellenes kampányban is felhasználható.

szex_Dohányzásellenes.jpg

Szex_Axe.jpg

Szex_Heinz.jpg

Szex_Nikon.jpg

Szex_Post It.jpg

szex_Viagra.jpg

szex_számom.jpg

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!
Címkék: fotó hirdetés reklám

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása