Kívül tágasabb

A meztelenkedő menyasszony az új divat

2013.06.20. 06:46, Kívül tágasabb , 69 komment

Itt az esküvőszezon, és új divat hódít a jövendő arák körében. Majdnem vagy egészen „Éva-kosztümben" fényképészkednek a barátnők körében a leánybúcsún. Eredetileg csak a menyasszonyt fényképezték le, mintegy ajándékként a vőlegénynek.

meztelen menyasszonyok 2.jpg

Aztán az egész a buli része lett, a kezdetben csak lelki támogatást nyújtó barátnők fizikailag is az ara mellé álltak.

Ahogy sok más őrület, ez is Amerikából indult. A fotós Catherine Leonard 400-500 dollárt, vagyis kb. 110.000 forintot kér el egy ilyen budoár partiért, amiben a smink és a fodrász is benne van. A fotózás vagy a stúdióban vagy akár külső helyszínen is történhet.

meztelen menyasszonyok.jpg

A nőknek ez egyben saját nőiességük ünnepét is jelenti, arról szól, hogy jól érezzék magukat a bőrükben, jól szórakozzanak amellett, hogy végül szép képek is születnek a buli emlékére. Hogy aztán ezekkel mi lesz? Ezt maguk a résztvevők sem mindig tudják, lehet, hogy csak egy szép emlék lesz évekkel későbbre.

A jó hangulatú képek záloga a jó társaság, amihez gyakran nem kell sok, ha barátnők vannak egymás között. Persze az ügyfélkör gyorsan bővül, mert nagyobb évfordulók, gyermekszületés, eljegyzés is ünnepelhető ilyen módon, vagy akár pocakos parti is lehet belőle, ha több várandós barátnő jön össze. Az pedig a fotós dolga, hogy kihozza a hölgyekből a legjobbat.

meztelen menyasszonyok 3.jpg

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása