Kívül tágasabb

Saját átveréseit leplezi le a Vogue

2013.05.06. 06:55, Kívül tágasabb , 2 komment

A Vogue a divatmagazinok piacának meghatározó szereplője (avagy ne kerteljünk: meghatározó legendája), éppen ezért meglepő talán, hogy saját maga rántja le a leplet a divatipar (általa is rendszeresen elkövetett) átveréseiről.

modellek kifutó.jpg

Azon aligha lehet vitatkozni, hogy a divatvilág egyik legfontosabb szereplője a Vogue magazin (lásd még az Az ördög Pradát visel című filmet, ahol ugyan nem nevesítik a lapot, de egyértelmű, hogy a mintát az szolgáltatta). Azaz ha a Vogue mond valamit erről a világról, arra minimum érdemes odafigyelni.

Márpedig most mond és nem is akármit: a magazin ugyanis úgy döntött, középiskolásoknak szóló filmet készít a divatipar trükkjeiről, az átverésekről. A cél felettébb nemes: így próbálják helyes irányba terelni a brit tinédzserek gondolkodását, javítani önképét és étkezési szokásait. (Ha már jórészt ők a felelősek a mára kialakult helyzetért, tesszük hozzá csendben...)

Hogyan születik?

A projekt felelőse a Vogue brit kiadásának főszerkesztője, az 1992 óta (!!) a pozíciót betöltő (és a következő képen látható) Alexandra Shulman, aki szerint céljuk, hogy bemutassák „a divat és a valóság közti különbséget, valamint azt, miként születik egy-egy image".

Alexandra Shulman Vogue.jpg

Alexandra Shulman egyébként természetesen nem most döbbent rá arra, mit is művelnek, és nem is most ad először hangot ellenérzésének. 2009-ben például levelet írt a divattervezőknek, melyben azt vetette a szemükre, hogy az általuk küldött mintapéldányok olyan kicsit, hogy csak „mell és csípő nélküli modelleken" tudják bemutatni azokat.

A retusálás csak a jéghegy csúcsa

A mostani iskolai programmal azt szeretné megakadályozni, hogy 12 éves kislányok vágyakozva nézzék a Vogue-modelleket és rájuk akarjanak hasonlítani.

Alexandra Shulman szerint a legtöbbünk által ismert trükkök, a háj, a bőrhibák, a ráncok digitális eltávolítása csupán a valóság kis szeletét jelentik. „Egy hatalmas csapat dolgozik a sugározni kívánt kép megteremtésén, ebből a retusálás csak a jéghegy csúcsa. A világítással és a sminkkel jóval többet lehet elérni" – hangsúlyozta.

A főszerkesztő egyelőre nem volt hajlandó sokkal több részletet elárulni a filmről, melyet a jövő hónapban fejeznek be és juttatnak el az iskolákhoz. „Remélem, jó móka lesz a gyerekeknek, ugyanakkor néhány nagyon komoly dologra is rávilágít majd. Az iskolák még ebben a félévben megkapják, hogy be tudják illeszteni az őszi tanmenetbe" – mondta Alexandra Shulman.

Rámozdultak a tinikre

Persze a kisördög azért ott bujkál bennünk, hiszen ha a filmet valóban be is mutatják a tinédzsereknek, akkor ezzel a Vogue hatalmas ingyen reklámhoz is jut, ráadásul jó színben tüntetve fel magát.

A magazin kiadója, a Condé Nast egyébként is rámozdult a fiatalabb korosztályra, éppen a múlt héten indított be Nagy-Britanniában egy tinédzser lányoknak szóló lapot (nem meglepő módon Miss Vogue) címmel, tele a legmenőbb divat- és luxusmárkák hirdetéseivel.

Így aztán miközben a magunk részéről örülünk annak, hogy elkészül egy ilyen film (és ha majd bemutatják, terveink szerint mi is beszámolunk róla), azért élünk a gyanúperrel, hogy a valóban támogatandó szándék mögött meghúzódik valami más is és igaza van az All Walks Beyond the Catwalk nevű, az emberek egészségesebb testképéért kampányoló szervezet társalapítójának, Caryn Franklinnek, aki a hírt így kommentálta: „Alexandra Shulman elég okos ahhoz, hogy észrevegye, mikor hoz a saját cégének konyhájára az őszinteség".

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása