Kívül tágasabb

Egy apa levele meleg fiához

2013.03.17. 07:30, Kívül tágasabb , 158 komment

Viharos gyorsasággal terjedt el az interneten az a levél, melyet egy apa írt meleg fiához, aki nem tudta, hogyan hozza szülei tudomására szexuális orientációját. (A kép illusztráció.)

férfi fiatal.jpg

Nate egy michigani középiskolás, aki immár jó ideje szenvedett amiatt, hogy nem tudta, miként hozza szülei tudomására: saját neméhez vonzódik. Mielőtt azonban sort keríthetett volna a tisztázó beszélgetésre, levelet kapott az édesapjától.

„Véletlenül hallottam, amikor előző este Mike-kal arról beszélgettél, hogy miként állj elém. Az egyetlen dolog, amivel elő kell állnod, az a narancslé és a kenyér az iskolából hazafelé jövet" – írta a fiúnak az apja.

„Hatéves korod óta tudom, hogy meleg vagy, szeretlek születésed pillanatától kezdve" – folytatta az apa, majd a végén egy utóiratban hozzátette: „Anyád és én úgy véljük, szép pár vagytok Mike-kal. Apa".

Apa levele meleg fiának.jpg

Nem a mi tisztünk megítélni a levél valódiságát (bár azon elgondolkodtunk, miként lehet egy hatéves gyerekről megállapítani, hogy meleg...), az azonban biztos, hogy a levelet közlő, a homofóbia ellen küzdő FCKH8.com oldal Facebook-profilján pár órával ezelőtt több mint 78 ezer ember kedvelte és 48 ezer osztotta meg az írást.

Még egy megjegyzésünk lenne: szomorú, hogy egy ilyen, tulajdonképpen természetes szülői reakció ekkora hullámokat vet. Aki szereti a gyerekét, ugyanúgy, feltételek nélkül szereti akkor is, ha meleg.

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!
Címkék: család meleg levél

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es