Kívül tágasabb

A leghosszabb nyelv és a szmog

2013.01.25. 07:00, Kívül tágasabb , 1 komment

Nem őrültünk meg teljesen, csak nemrégiben volt szerencsénk megismerkedni az elsősorban angolszász országokban és a Benelux-államokban népszerű pubkvízzel és nem tudjuk megállni, hogy be ne mutassuk.

QuizNight nyitó.jpg

A játékot (mint a neve is mutatja...) elsősorban pubokban játsszák, és bár elsőre azt gondolná az ember, hogy hagyományos brit őrületről van szó, meglepő módon csak a 70-es években kezdték játszani az Egyesült Királyságban.

Ami azóta történt, az klasszikus sikertörténet, hiszen csak a szigetországban több mint 22 ezer kvízt játszanak (hetente!). Az Egyesült Államokban ez a szám jóval kevesebb (alig 2000), de a játék népszerűségét azért jól mutatja.

A pubkvíz klasszikus közösségi időtöltés, hiszen (szemben például a Magyarországon megszokott, főleg tévés kvízekkel) itt nem egyéni versenyzők, hanem csapatok vetélkednek a fődíjért, ami persze a hely szelleméhez méltóan általában a pub által felajánlott szeszes ital.

A játék lényege első pillantásra nem bonyolult, hiszen trükkös, és némi tudást vagy logikus gondolkodást igénylő kérdésekre kell válaszolni. (Ha már Nagy-Britannia: ki tudja, hogyan keletkezett a szmog szó? Megoldás a poszt végén...)

Ennél persze bonyolultabb a dolog, hiszen a feladatokon belül rengeteg változat elképzelhető. Csak néhányat megemlítve: általános tudás; sport; filmek; tévésorozatok; zene felismerése; igaz vagy hamis; képfelismerés; puzzle és még sorolhatnánk, de most ezekbe részletesen nem mennénk bele.

A csapatok

A játék lényege tehát, hogy nem egyének, hanem csapatok versenyeznek egymással, amihez persze csapatokat kell alakítani. Ez úgy a legegyszerűbb, ha az egy asztalnál ülők alkotnak egy társaságot, bár vannak, ahol korlátozzák a csapattagok létszámát (a két leggyakoribb határ a 6 vagy 10 fő), így aztán ha többen ülnek egy asztal körül, akkor előfordul, hogy szét kell válniuk.

A csapatoknak természetesen nevet kell választani (ami már önmagában hosszas röhögések kiindulópontja szokott lenni), illetve általában választanak egy képviselőt, vagy kapitányt is, aki a kvízmesterrel tartja a kapcsolatot és képviseli a csapat érdekeit.

Csalni tilos

Felmerül persze (természetesen nem bennünk, mert zászlónk a becsület és a tisztességes szórakozás), hogy a mobiltelefonok (és a mobilinternet) korában egyesek megpróbálnak előnyt kicsikarni a modern technikából.

Miután a fair play őshazájában egyre többször előfordult, hogy megbuktak a titokban lebonyolított telefonhívásokkal, a WC-ről elküldött sms-ekkel és egyéb trükkökkel, sok kvízszervező kemény módszerekhez folyamodott és egyszerűen kitiltotta a mobilokat a játék idejére a pubokból.

Nekünk az az eset tetszett a legjobban, amikor a játék szervezője (egyben a pub üzemeltetője) nem csak hogy kitiltotta a mobilokat, de bekapcsolt egy rádiót is, amely gerjedni kezdett, ha valaki telefont használt a közelben. Ami ezután következett, azt csak elképzelni merjük...

Olyan is előfordult, hogy ha valaki a résztvevők közül kiment a pubból, már nem engedték vissza, így akadályozva meg, hogy kint bonyolítsa le a telefonálást vagy használja más módon a mobilját.

Magyarországon is van

A pubkvíz Magyarországon is évek óta jelen van, csak éppen nálunk QuizNight-nak hívják és négy helyen, Budapesten, Pécsett, Szentendrén és Szegeden lehet játszani heti rendszerességgel. (Egyébként a napokban indul az idei szezon, a Facebookon is követhetitek a fejleményeket.)

QuizNight.jpg

A magyar változatban a csapatok maximum 5 fősek lehetnek (illetve ha valaki bevállalja a pontlevonást, lehetnek többen is). A játék két 20 kérdéses fordulóból áll, köztük villámkérdésekkel borzolják a kedélyeket a szervezők.

Akik közül egyébként Bartha Álmos volt az, aki behozta Magyarországra a játékot, Shanghajból (honnan máshonnan...), hiszen ott játszott először, így aztán az sem túl meglepő (na jó, egy kicsit azért mégis), hogy a magyar változat leginkább az ottanira emlékeztet.

És akkor az ígért megoldás: a smog szó a smoke (füst) és a fog (köd) kereszteződéséből jött létre, magyarul tehát füstködöt jelent. A címben szereplő leghosszabb nyelv (mint emberi testrész) a Guinness-rekordok könyve szerint 9,5 cm hosszú volt.

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása